Béres András
Megosztás
2018.1.5. |

A Párbeszéd tegnap elküldte észrevételeit az Állami Számvevőszék, részletesen válaszolta a korábbi megállapításokat. Ezt megnehezítette, hogy az Alaptörvény XXIV. cikkét figyelmen kívül hagyva nem ismerhetjük meg annak az okiratnak a megállapításait, amelyre alapozza a bírságot az ÁSZ, így ezzel vitába szállni sem tud a párt.

Az Állami Számvevőszék eddig is rendszeresen vizsgálta a pártokat, közte a Párbeszédet is, de nem rótt ki korábban csak kisebb összegű büntetést. Most pár hónappal a választások előtt az összes ellenzéki pártot komoly büntetéssel akarja súlytani. A Párbeszéd esetében ez kéthavi működési költség, a választásokig járó állami támogatás kétharmada.

Az ÁSZ megállapításai a Párbeszédet olyan dolgokért sújtaná bírsággal, amelyeket az előző ellenőrzés során, amikor 3 revizor hónapokon keresztül személyesen is ellenőrizte a pártot, rendben lévőnek talált. A pártirodákkal kapcsolatos eljárás lehetetlen elvárásokat tartalmaz, mert a számvevőszék bármikor készíthet a saját szakértőjével olyan szakvéleményt, hogy túl olcsón bérelte a párt az irodáját.

Ezek ellenére a Párbeszéd szeretne jóhiszeműséget feltételezni az ÁSZ vizsgálatáról és reméli nem fog visszaélni azzal, hogy a számvevőszéki törvény nem eléggé kidolgozott és az Alaptörvénnyel ellentétesen nem biztosítja a részrehajlástól mentes eljárások lefolytatását sem a jogorvoslat lehetőségét.

A Párbeszéd szerint az Állami Számvevőszéknek lehetővé kell tennie, hogy a pártok megismerjék az összes olyan iratot, ezen belül az ingatlanbérleti értékbecslő szakvéleményt és a plakáthelyek árbecslését, amelyek alapján a bírságot ki akarja szabni a számvevőszék. Az ÁSZ nem alkalmazhatja a 2016-os hirdetéseinkre visszamenőleges hatállyal a 2017-es plakáttörvényt előírásait. A Párbeszéd nem számít büntetésre, mert nem követett el szabálytalanságokat. a számlánkra írt szabálytalanságokat. Az említett szolgáltatásokat olyan áron vettük igénybe, amelyet bármely más piaci szereplő is megkapott volna.

Budapest, 2018. január 5.
Béres András
a Párbeszéd elnökségi tagja

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!