Megosztás
2021.4.8. |

 

„Az Európai Unió készülő roma keretstratégiája nyomán a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság készíti elő a következő tíz évre szóló felzárkózási stratégiát. A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 című dokumentum tervezetét az elmúlt hónapokban előkészítette a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság, illetve első körben egyeztette partnereivel és egyeztető fórumain” – olvasható a kormány tájékoztatójában. Az egyetlen probléma az, hogy éppen az érintett érdekvédelmi szervezeteket hagyták ki az egyeztetésből. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez, ugyanis példátlan, hogy egy többmilliárdos forrású felzárkóztató program előkészítéséből azokat hagyja ki a kormány, akikről az szól.

 

Folyik a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia megalkotása, ami kiemelt fontosságú a roma integrációs programok forrásainak felhasználásával és az ezekkel kapcsolatos uniós támogatásokkal kapcsolatban. De a napokban nyilvánosságra hozták a hazai roma érdekvédelmi és szakmai szervezetek, hogy tavaly év vége óta nem kaptak se tájékoztatást, se beleszólást ennek a dokumentumnak az alakításába a kormánytól. Ezért ezek a szervezetek attól tartanak, hogy a kormányzat erre a stratégiára csupán kötelezően legyártandó papírként tekint, hogy hozzájuthasson az európai uniós forrásokhoz. A Párbeszéd ezért írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a felzárkóztatási stratégia kialakítása során, ha pont a legfontosabb érintett érdekvédelmi szervezeteket hagyják ki a párbeszédből, továbbá tervezik-e a későbbiek folyamán bevonni ezeket a szervezeteket az integrációs program kialakításába, vagy legalább a megállapításaikat beépíteni abba.

 

A Párbeszéd ugyanis hisz abban, hogy hatékony és igazságos társadalmi programokat csak a részvételiség elvének figyelembevételével, az érintettek bevonásával lehet kialakítani. A Párbeszéd Roma Műhelye is ennek alapján készítette el a 6+1 pontos programvázlatát, amely ITT érhető el.

 

 

Tordai Bence,

a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese