Szabó Tímea
Megosztás
2017.12.14. |

Párbeszéd továbbra is küzd azért, hogy a Római-parton ne a part mentén, hanem a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon épüljön meg a mobilgát - mondta el Szabó Tímea, a párt társelnöke csütörtökön Budapesten az MTI-nek.

 

    Szabó Tímea közölte, a Fővárosi Választási Bizottság csütörtökön párhuzamossági moratóriumra hivatkozva elutasította pártja újabb, a római-parti védművel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését. A döntés ellen fellebbezést nyújtanak be.
    A Párbeszéd célja az volt, hogy megakadályozza Tarlós István főpolgármester "ámokfutását" azzal kapcsolatban, hogy egy nagyon környezetpusztító, irracionálisan túlárazott és műszakilag is veszélyes beruházást valósítsanak meg a Római-parton a part mentén.
    Szabó Tímea emlékeztetett, korábban már az Együtt-tel kezdeményeztek népszavazást az ügyben, el is indult az aláírásgyűjtés a népszavazás kiírása érdekében, és az első két nap alatt több mint 10 ezer aláírást tudtak összegyűjteni.
    Azt mondta: ettől "beijedt" Tarlós István és visszavonták azt a fővárosi rendeletet, amely a partra helyezte volna a mobilgátat, de egy "trükkel" olyan rendelet fogadtak el, amely a továbbiakban sem zárja ki, hogy a part mentén legyen a védmű.
    Hangsúlyozta: addig küzdenek, amíg megakadályozzák, hogy Budapest utolsó Duna-parti természetes szakaszán árnyék nélküli betonsáv épüljön. Mi továbbra is a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon szeretnék, hogy megépüljön a mobilgát - mondta Szabó Tímea, hozzátéve, pártja szerint ezen a nyomvonalon sokkal biztonságosabb, költséghatékonyabb lenne és kisebb környezetpusztítással járna a védmű megépítése.

 

MTI, Budapest, 2017. december 14.

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!