Megosztás
2020.3.27.

Orbán Viktor és kormánya ma rendeletet alkotott, amely szerint holnaptól korlátozza a kijárást. Túl azon, hogy a Párbeszéd már a hét elején beterjesztette az Országgyűlésnek a lakhelyelhagyási korlátozásról szóló javaslatát, ma egyértelművé vált: Orbán Viktor hazudott, a friss rendeletalkotás bebizonyította, hogy a kormány célja az elmúlt napokban kizárólag a társadalom megosztottságának mélyítése és az ellenséggyártás volt.

 

E héten Orbán Viktor, számos kormányzati személy és a propagandasajtó többször is megvádolta az ellenzéket, hogy akadályozza a koronavírus-járvány elleni védekezést, amikor nem adott a kormánynak korlátlan hatalmat az Országgyűlésben. A hazugságuk alapja az a hamis tény volt, hogy a veszélyhelyzet lejárta és annak Országgyűlés általi kihirdetése közötti 4-5 napban megszűnnek a korábban hozott rendeleti intézkedések, és az Orbán-kormánynak nem lesz lehetősége fontos döntéseket meghozni.

 

Ehhez képest Orbán ma – egy személyben – fontos döntést hozott, sőt annak még határidőt is szabott, ahogy azt korábban az ellenzék is javasolta. Úgy tűnik, Orbánnak még sincs szüksége a parlamenti felhatalmazásra, az egész egy hazug cirkusz volt. A miniszterelnöknek fontosabb, hogy ellenségeket gyártson, mint az, hogy felelős miniszterként egységet teremtsen az országban, ahogyan azt Európa-szerte teszik a kormányok.

 

A Párbeszéd azt javasolja Orbán Viktornak, hogy kormányozzon, és ne terjesszen hazugságokat.

 

 

Budapest, 2020. március 27.

Szabó Tímea

a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnök