Jávor Benedek
Megosztás
2017.3.3. |

A Párbeszéd Magyarországért is népszavazást kezdeményez a paksi atomerőmű bővítése ellen. A párt kampányt is indít annak érdekében, hogy a kormány és az Országgyűlés vizsgálja felül a nemzeti energiastratégiát - jelentette be a párt EP-képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

     A tervezett népszavazási kérdés szövege: "Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Nemzeti Energiastratégiát, hogy az a megújuló energiaforrások hasznosítását és az energiahatékonyság javítását előnyben részesítse az atomenergia alkalmazásával szemben?"
    Jávor Benedek emlékeztetett, hogy korábban már próbálkozott két népszavazási kérdéssel, de azokat elutasították, mert a referendum nemzetközi szerződést írna felül. 
    A mostani kérdés viszont egy magyar jogalkotási aktusra vonatkozik, ezért azzal kapcsolatban nem lehet nemzetközi kötelezettségvállalásokra hivatkozni - jelentette ki.
    Kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban többen, köztük az LMP is adott be népszavazási kérdéseket. Véleménye szerint annál jobb, minél több kérdés fekszik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt, mert annál nagyobb az esélye, hogy valamelyiket átengedik. Kérdésre válaszolva hozzátette, ha az LMP beadványa kap zöld utat, azt is támogatják, mert az a fontos, hogy egységesen lépjenek fel, és lehetővé tegyék a népszavazás kiírását.
     Jávor Benedek arra is kitért, hogy kampányuk részeként kifejlesztettek egy internetes alkalmazást, amelyen keresztül a választók e-mailben kérhetik az országgyűlési képviselőket arra, hogy vizsgálják felül az energiastratégiát.
    A politikus indoklásként azt mondta, a kormány évek óta azt állítja, hogy a bővítésre azért van szükség, mert az ország energiaellátásának nincs más alternatívája. 
    Eközben viszont kísérletet sem tettek arra, hogy érdemi alternatívát vázoljanak fel a két új blokkal szemben - hangsúlyozta.
    Az EP-képviselő bemutatta a német Wuppertal intézet, az Energiaklub és a Zöld Műhely Alapítvány "Zöld Magyarország - Energia útiterv" című tanulmányát, amelyik 2050-ig vizsgálja a lehetséges forgatókönyveket. 
    A becslés szerint a megújuló energiák használatával és az energiahatékonyság növelésével a beruházási költségek akár harminc százalékkal alacsonyabbak lehetnek a paksi bővítésre szánt összegnél - közölte. 
    Ráadásul a vizsgált időszakban az ország energiaigénye mintegy negyven százalékkal csökkenthető, a szén-dioxid-kibocsátása a harmadára eshet vissza, miközben hazai munkahelyek tízezrei jöhetnek létre - ismertette megállapításaikat Jávor Benedek.

 

Budapest, 2017. március 3., péntek (MTI)

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!