Megosztás
2013.3.8.

A szövetségi elnökségnek tagja lesz: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője, illetve Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke is. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd.

Bajnai Gordon a PM-mel kötött szövetségüket úgy értékelte: ez az első igazi lépése az ellenzéki összefogásnak, mivel deklarálták, hogy együtt indulnak a jövő évi parlamenti választáson, közösen állítanak jelölteket, így miniszterelnök-jelöltet is. Ez a szövetség a korszakváltás, az ország megváltoztatásának biztosítéka, felépíti a remény koalícióját és győzelemre viszi a változás ügyét - jelentette ki. Beszélt arról is, hogy a Fidesz változást ígérve szerzett kétharmados többséget 2010-ben, de csalódást okozott, így az emberek ma ismét változást akarnak. A miniszterelnökről azt mondta: politikai értelemben mindenkinél öregebb és fáradtabb, annak a rendszernek a jelképe, amelyet le kell váltani, amely összekeveri az alkotmányt a büntető törvénykönyvvel, és lesújt vele a diákokra, az élettársakra, a hajléktalanokra, az alkotmánybírákra.

Jávor Benedek arról beszélt, hogy egy párt három hibát követhet el ma: ha hozzájárul az Orbán-kormány hivatalban maradásához, ha a kormányváltással a 2010 előtti állapotokat akarja visszaállítani, illetve ha nem életszerű stratégiát kínál a kormányváltásra, ezeket akarják elkerülni. Céljukként egyebek mellett a jogállam és a társadalmi szolidaritás helyreállítását, a korrupció megszüntetését, kiszámítható gazdaságpolitika megalkotását nevesítette, úgy, hogy egyszersmind megakadályozzák a 2010 előtti, az ország bajaiért nagyban felelős kétpólusú politikai rendszer visszatérését. Hozzátette: a választási szövetség egy különleges helyzetre adott válasz, amit részben a Fidesz által hozott választási szabályok kényszerítettek ki.

Az Együtt 2014 és a PM politikusai hangos nevetéssel fogadták azt az újságírói felvetést, amely szerint bár Bajnai Gordon tagadta, hogy köze lenne a Fidesz székházánál tüntetőkhöz, most mégis hasonló érvekkel bírálta az alaptörvény tervezett, negyedik módosítását. A volt kormányfő erre úgy reagált: sokan vannak ezzel így, de ennél több közük nekik sincs a demonstrálókhoz. Szigetvári Viktor pedig azt mondta: nyilvánvaló hazugság, amit a Fidesz állít, azaz hogy Együtt 2014-es e-mail címekről kaptak utasításokat a székházfoglalók, ilyen címek ugyanis nincsenek forgalomban, az egyetlen ilyen postafiók csak fogadja az üzeneteket. Bajnai Gordon szintén a Fidesz székházánál történteket firtató újságírói kérdésre azt mondta: nincs szükségük székházra, így nem is akarják elfoglalni a kormánypártét, sőt, céljuk az, hogy a Fidesz politikusai is visszaszoruljanak oda kormányzati pozícióikból 2014 után.