Kocsis-Cake_Olivio
Megosztás
2020.2.26. |

A Párbeszéd azzal vádolja a kormányt, hogy a helyi iparűzési adó átalakításával "megnyomorítja" az önkormányzatokat.

    Kocsis-Cake Olivio, a párt országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, miközben a kormány arról beszél, hogy együtt akar működni az önkormányzatokkal, addig a háttérben "sunyi, alattomos" döntéseket készít elő. Kocsis-Cake Olivio kiemelte, hogy az iparűzési adó átalakítása a főváros költségvetéséből évi negyven, a többi önkormányzattól évi száz milliárd forintot vonna el, ami elsősorban a helyben élő embereket sújtaná.
    Azzal is az önkormányzatoktól vonnak el forrásokat, hogy a kiemelt állami beruházások során ingyenessé teszik a közterület-használatot - bírált Kocsis-Cake Olivio.
    Kérdésre megerősítette, a Hír TV-nek pártja nem válaszol, mert a csatorna még mindig nem kért elnézést azért, ahogy beszámolt a szélsőjobboldali csoportok által szervezett Becsület napja elnevezésű rendezvényről.
    A Párbeszéd támogatni fogja az ügynökakták nyilvánosságáról szóló javaslatot, az pedig felháborító, hogy a Fidesz frakciója minden alkalommal leszavazza az ilyen beadványokat - jelentette ki egy másik kérdésre.
    Újabb felvetésre azt felelte, hogy a Párbeszéd "kovásza és motorja" az ellenzéki együttműködésnek, és már 2013 óta hangoztatják, hogy csak teljes együttműködésben lehet leváltani a kormányt. Hozzátette, a Párbeszéd legszorosabb szövetségese az MSZP, de a többi ellenzéki párttal is együttműködnek. A pártok közötti beolvadásról, összeolvadásról nem érdemes beszélni, csak ellenzéki együttműködésről, mert közös programra, listára és miniszterelnök-jelöltre van szükség - hangoztatta.

(MTI)