otthonápolási díj
Megosztás
2018.10.11. |

A Párbeszéd szerint a kormány megint félmegoldással akarja kiszúrni az otthonápolók szemét. Megemeli a Fidesz-KDNP az otthonápolási díj havi összegét, de továbbra sem ismeri el munkaviszonyként, ha egy szülő otthon van beteg gyermekével.

Az otthonápolókat tömörítő civil szervezetek hónapok óta, az ellenzéki pártok bevonásával próbálják megértetni a kormánnyal, hogy az ápolási díj összege még alapvető kiadásaikat sem fedezi és nem számít munkaviszonynak. Novák Katalin államtitkár mai bejelentéséből  az sem derült ki, hogy mi lesz a kiemelt ápolási díjjal, megszűnik-e, vagy sem, illetve az sem, hogy az érintettek 100 ezer forintot fognak kézhez kapni januártól, vagy ebből még adózniuk kell az államnak.

A Párbeszéd szerint félmegoldásról van szó, a kormány ezzel az emeléssel akarja a szőnyeg alá söpörni a problémát, miközben 2019 január 1-jétől a minimálbér szintjére lehetne emelni ezt az összeget. Ha a kormány támogatná a párt Alapjövedelem javaslatát, az valódi és azonnali megoldást az otthonápolók problémáira. A Párbeszéd munkaviszonynak ismerné el az otthonápolást és a párt által megemelt minimálbér összegét, 150 ezer forintot kapna minden beteg gyermekét otthon ellátó szülő.

Budapest, 2018. október 11.
Párbeszéd Magyarországért

Csatlakozz!