Megosztás
2016.10.6. |

Tegnap az orosházi közgyűlésben napirendre sem vette a Fidesz, az MSZP a korrupcióellenes bizottság felállításról szóló előterjesztését. Azért is most került sor a javaslat benyújtására, mert sajtóinformációk szerint nem olyan régen házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka György fideszes országgyűlési képviselő újkígyósi házánál. Az Index.hu úgy tudja, nemcsak a képviselőnél, hanem felesége szüleinél is kint jártak a nyomozók. 

 

Magyarországon ma nagyon súlyos probléma a Fidesz-kormány alatt elburjánzott korrupció. A kormány és most már az orosházi önkormányzati képviselő testület sem mutat hajlandóságot ennek a felszámolására. A Fidesz-hű Polt Péter vezette ügyészség pedig nem akar fellépni ellene.

Ezért is dolgozta ki tavaly egy erős és független Korrupcióellenes ügyészség tervét munkatársaival Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője.

 

Párbeszéd Magyarországért szerint a Mengyi Roland és a Simonka-féle korrupciós botrány is mutatja, hogy Magyarországon új emberekre, új megoldásokra, új politikára van szükség. A Párbeszéd korrupcióellenes főügyészséget hozna létre, valamint törvénybe foglalná az antikorrupciós minimumprogramot és az átláthatóságot, úgy ahogy azt Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke Zuglóban polgármesterként tette. Ezt a példát most Orosháza is követhette volna, mégis továbbra is inkább a korrupciót választotta a testület kormánypárti többsége.

 

 

Orosháza, 2016. október 6., csütörtök

Párbeszéd

Mindenki számít!
Csatlakozz!