Megosztás
2021.3.24. |

 

A Párbeszéd az ország érdekében felszólítja Orbán Viktort, hogy fejezze be a ködösítést, hagyjon fel az átgondolatlan és kaotikus intézkedéseivel, és hiúságát félretéve kérjen nemzetközi segítséget a koronavírus-járvány megállításához. Az egészségügyi rendszer újabb átszervezése még tragikusabb helyzetbe hozta az amúgy is túlterhelt, kapacitásai végén járóbeteg-ellátást, ezért a felmondott orvosok és szakápolók visszahívásán túl elengedhetetlen a külföldi segítség.

 

Magyarország napok óta vezeti a nemzetközi halálozási statisztikákat mind a járvány egészét, mind az elmúlt napokat tekintve. Orbán Viktor téves, illetve későn meghozott intézkedései nyomán a fertőzésszámokat illetően is drámai helyzetben van az ország, ahogyan számos orvos beszámolója szerint az intenzív ellátás és a lélegeztetőgép-kapacitás is elérte a plafont. A vakcinák körül, az oltópontokon és a betegellátásban egyaránt megnyilvánuló káosz immár egyértelművé teszi, hogy Orbán Viktor és kormánya képtelen uralni a koronavírus-járvány harmadik hullámát.

 

Mindezt tetézi, hogy – ismét csak indoklás és egyeztetés nélkül – az önkormányzati szakrendelők irányítását állami hatáskörbe vonta, illetve visszautasította a korábban állami utasításra felállított kerületi oltópontokat is. Nem világos, hogy a tomboló pandémia kellős közepén miért van szükség ilyen jelentős átalakításra, és nem egyértelmű az sem, kik és hogyan pótolják majd a járóbeteg- és a sürgősségi ellátásból átvezényelt egészségügyi dolgozókat, háziorvosokat, ápolókat; mi lesz a nem koronavírusos, de azonnali kezelést igénylő magyar emberekkel.

 

A helyzet egyértelmű: a magyar egészségügy jelen szervezésben és létszámmal nem bírja már ellátni a covidos betegeket, ezért a Párbeszéd felszólítja a kormányt: azonnal hívja vissza az új szerződéseket alá nem író orvosokat és ápolókat a kórházakba, és Szlovákia és Csehország mintájára kérjen azonnali uniós segítséget! Emberéletek megmentéséből Orbán nem csinálhat hiúsági problémát. Édesanyák és édesapák életének megmentése nem lehet nemzeti vagy pártkérdés, ez emberség és kötelesség egyaránt.

 

A kérdés már nem az, hogy Orbán meg tudja-e oldani a helyzetet, mert nyilvánvalóvá vált, hogy képtelen rá. A kérdés az, hogy a káoszminiszterelnök hajlandó-e lépni, hogy változtasson a pokoli helyzeten.

 

 

Szabó Tímea, 

a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője

 

 

(Fotó: Pexels, Gustavo Fring)