Szabó Tímea
Megosztás
2017.5.15. |

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra kéri a kormányzatot, hogy ne zárják be a fóti gyermekotthont, és az ott élő gyermekeket ne telepítsék át más városokba, mert szerintük azokban rosszabb körülmények között élnének.

    Szabó Tímea hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a gyermekotthon megszüntetése után az ott élő gyerekeket Kalocsára, illetve Zalaegerszegre költöztetnék, a kerekes székeseket pedig egy most épülő, hatvani intézménybe szállítanák át, amit egy gyártelepen alakítanak.
    A független képviselő hangsúlyozta, hogy a fóti intézményt már a kétezres évek elején úgy alakították át, hogy a gyermekek 8-10 fős házakban nevelkedhessenek, miközben egy ombudsmani beszámoló szerint a kalocsai és zalaegerszegi otthonok túlzsúfoltak. Hozzátette, hogy a jelentésből kiderül: a kalocsai, a makói és a zalaegerszegi gyermekotthonokban bántalmazták az ott lakókat.
    A politikus jelezte, írásbeli kérdéseket tesz fel arról, hogy valóban a hatvani gyártelepre akarják-e költöztetni a gyermekeket, illetve, hogy megtudja: Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester valóban meg akarja-e vásárolni a fóti gyermekotthon területét, hogy ott wellness hotelt építsen.

 

Budapest, 2017. május 15., hétfő (MTI)

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
http://alapjovedelmet.hu/


Csatlakozz, mert tenni kell!