Megosztás
2015.10.22. |

Költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke mert a párt információi szerint a Nemzetközi Pető Intézetben a pénzügyi racionalizálás során meg akarják szüntetni az úgynevezett mamás csoportot - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt társelnöke.

 

    Szabó Tímea, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, azt mondta, ez a csoport a legsúlyosabb helyzetben lévő, halmozottan sérült gyermekeken segít, akik a szüleikkel együtt tudnak részt venni a foglalkozásokon. A képzés éves költségvetése mintegy harmincmillió forint - mondta a független képviselő, aki a szükséges pénzt a 2016-os országvédelmi alaptól vonná el.
    

  A társelnök arra is reagált, hogy csütörtök délután Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ismertetni fogja Sokak Magyarországa című röpiratát. Szabó Tímea azt mondta: úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc nem tanult az elmúlt évek hibáiból és megint olyan politikai alkukat szeretne kötni a választók kizárásával, amelyek a 2014-es választáson már megbuktak.
    Kijelentette, hogy a PM szerint a döntést a választók kezébe kell adni, "nem lehet megint színfalak mögötti szkanderezésben részt venni" - jelentette ki.



MTI 2015. október 22., csütörtök 13:17