Megosztás
2016.11.4. |

Ne egymás ellen harcoljunk, hanem a szabadságért és egyenlőségért! - mondta a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, aki az 1956-os forradalom leverésének 60. évfordulóján koszorút helyezett el Angyal István és a Tűzoltó utcai ellenállók emlékművénél pénteken, Budapesten. 

    Erőss Gábor, a Párbeszéd józsefvárosi önkormányzati képviselője november 4. üzenetének a pesti munkáskerületek felől nézve azt nevezte: egy diktatúra nemcsak a jogainkat korlátozza vagy a szabadságunkat tiporja el, hanem létrehozza a maga uralkodó osztályát, amely az emberek millióit dönti rabszolgaságba. 
    A politikus idézte Tamás Gáspár Miklós filozófus rendszerváltáskor megfogalmazott gondolatait: 1956 szocialista forradalom volt - talán az egyetlen a világtörténelemben -, amelyet kommunisták indítottak, vértanúi mind baloldaliak voltak. 
    Hozzátette: nem a szocialista konszenzust kívánják újrateremteni, de azt szeretnék, ha az elnyomottak hangja legalább bekapcsolódhatna "az ünnepi kórusba". Az üzenetet a Párbeszéd ma is aktuálisnak tartja, ezért javasolja az alapjövedelem vagy a négynapos munkahét bevezetését, a munkavállalói jogok radikális kiterjesztését és a tandíj eltörlését - mondta. 
    Jelenleg azonban Orbán Viktor miniszterelnök szerinte a nagytőkésekkel szövetkezve fokozza az elviselhetetlenségig a munkások kizsákmányolását. 
    De egy nép azt mondta, elég volt - idézte fel Márai Sándor szavait a forradalomról, és párhuzamot vonva hozzátette: aki teheti, menekül innen, mint a forradalom leverése után. Bibó István szavait is felelevenítette, aki passzív ellenállásra szólított fel az egykori bábkormány ellen, Erőss Gábor azt mondta: ma aktív, de békés ellenállásra van szükség.

 

Budapest, 2016. november 4., péntek (MTI)

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!