Megosztás
2014.6.26. |

Legyen jó gazdája a közpénzeknek a 18. kerület!

 

Petrovai László, az Együtt-PM Szövetség helyi politikusa közérdekű adatigényléssel fordul a 18. kerületi polgármesterhez, hogy kiderüljön, valóban a kerületiek érdekeit szolgálták-e a kerületvezetés több tízmilliós utazásai.

 

A Blikk napilapban ma megjelent cikk szerint 54 millió forintot költhetett el 20 külföldi utazásra az elmúlt két évben Ughy Attila 18. kerületi polgármester, az önkormányzat városigazgatója és néhány munkatársuk. A lap birtokába jutott költségvetési előterjesztéséből kiderül, hogy az önkormányzati vezetők Görögországba 8,3 millió forintért, az olaszországi Potenzába 7,5 millióért, a spanyolországi Málagába 2,2 millió forintért utazhattak. A cikk szerint konferenciákon vettek részt.

Az Együtt-PM Szövetség kérdésekkel fordul Budapest 18. kerületének polgármesteréhez, melyekre haladéktalanul választ várunk. Milyen hozadéka van ezen utazásoknak? Arányban állnak-e a költségek azzal a várható haszonnal, amelyet a 18. kerületi polgárok élvezni fognak általuk? Megtérülnek-e ezek a kiadások, nem lenne-e jobb helye ennek a pénznek? Voltak-e még más hasonló utazások, és ha igen, azok mennyibe kerültek?

Az Együtt-PM Szövetség közérdekű adatigénylést nyújt be az önkormányzathoz, mert nem igaz, hogy ezen pénzek elköltése átlátható. Attól még, hogy ezek többségében EU-s pénzek, kisebb részben magyar adóforintok is vannak benne. Ezeknek a pénzeknek is jó gazdájának kell lenni, és a magyar polgárok felé el kell tudni számolni velük.

Az Együtt-PM reméli, hogy pestszentlőrinci vezetés utazásai valóban a kerületi polgárok érdekeit szolgálták, és a lőrinciek életének javításához járulnak hozzá. Nem szeretnénk azt gondolni, hogy a 18. kerület vezetése a debreceni floridázók nyomdokain halad! Nyugtassanak meg minket!

 

Budapest, 2014. június 26.

 

Petrovai László önkormányzati képviselő