Megosztás
2015.7.31. |

Tovább folytatódik Ózdon a jobbikos kísérlet: ezúttal milliókat öltek bele egy éjszakai szórakozóhelybe. A vagyonkezelő cég veszteségét mégsem ésszerű gazdálkodással, hanem több száz, önkormányzati bérlakásban élő család kilakoltatásával akarják csökkenteni.

 

Az önkormányzati szórakozóhely megnyitásáról szóló határozatot a szakbizottság kihagyásával, egy nap alatt nyomták át a képviselő-testületen. A döntéshez pénzügyi terv sem készült – elég volt annyi, hogy Janiczak polgármester szerint van rá igény. 

 

A PM adatigényléséből kiderült, hogy az önkormányzati diszkó üzemeltetésére csak az első két hónapban mintegy két millió forintot költött az Ózdinvest. A Páva Klubot a komoly veszteségek miatt mindössze négy hónap után be kellett zárni. 

 

Sebestyén Nikoletta, a PM helyi csoportvezetője a napokban közmeghallgatáson hívta fel a figyelmet arra, hogy a 22 milliós veszteséggel működő vendéglátási divízió miatt is került bajba az Ózdinvest. 

 

A cég helyzetét a jobbikos városvezetés mégis inkább több száz család kilakoltatásával akarja megoldani. Ráadásul egy olyan lakásrendelet alapján, amely nemcsak embertelen, de amely a PM által kezdeményezett eljárásban törvénytelennek is bizonyult.

 

Felszólítjuk az ózdi polgármestert: hagyja abba a gazdasági hazárdjátékot, a felelőtlen kísérletezést a várossal! A PM a diszkó-ügyben vizsgálatot követel, és szükség esetén jogi lépéseket tesz. 

 

Ózd, 2015. július 31.

 

Sebestyén Nikoletta, a PM ózdi csoportvezetője