Megosztás
2013.2.19. |

Hétfő délután a Nemzeti Nyomozó Iroda több nyomozója jelent meg az ELTE BTK épületében és tanúkihallgatásokat tartottak a diákoknál, majd bejelentették, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoznak közérdekű üzem megzavarásának előkészítése miatt. A Párbeszéd Magyarországért nem érti, hogy miért a rendőrség speciális egysége foglalkozik egy hallgatói demonstrációval, hiszen ennél komolyabb közbiztonsági problémák is vannak ma Magyarországon.

 

A Párbeszéd Magyarországért döbbenten áll a tegnapi egyetemfoglalásokkal kapcsolatos rendőri intézkedések előtt. A párt nevetségesnek tartja, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda egységeit küldik a diáktüntetésekre. Ez nemcsak a probléma rossz kezelése, hanem a rendőrök megalázása is, akik nem erre esküdtek fel, hanem az állampolgárok védelmére.

 

Egy tüntető hallgató arról számolt be az atlatszo.hu internetes oldalnak, hogy a metróaluljáróban kapcsolták le a nyomozók, öt órán keresztül faggatták a kapitányságon: neveket akartak hallani tőle, illetve a diákság által tervezett utcai akciók részletei felől érdeklődtek.

 

Az Orbán-kormány vajon már annyira fél a hallgatóktól, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda speciális egységeit küldi rájuk? A PM szerint nem ez lenne a rendőrség legfontosabb feladata és a kormány csak saját félelmeit árulja el ezzel a szánalmas intézkedéssel. Pintér Sándornak és Orbán Viktornak az lenne feladatuk, hogy javítsák a közbiztonság helyzetét. 2009-hez képest ugyanis nem csökkent, hanem nőtt a bűnözés.

 

Egy tüntető hallgató arról számolt be az atlatszo.hu internetes oldalnak, hogy a metróaluljáróban kapcsolták le a nyomozóiroda emberei, majd körülbelül öt órán keresztül faggatták a 6. kerületi kapitányságon - neveket akartak hallani, illetve a diákság által tervezett utcai akciók részletei felől érdeklődtek.

 

A rendőrség romokban hever, nincs esélye az állomány tagjainak egy kiszámítható, biztos jövőt nyújtó életpályamodellre, a főkapitányi posztra pedig sikerült a Pintér-hálózat egyik régi tagját kinevezni. A PM szerint a tegnapi eset újra egyértelművé teszi, hogy Pintér Sándor, mint Fidesz-katona sikerrel járt, mint belügyminiszter azonban megbukott.

 

Budapest, 2013. február 19.

 

Dorosz Dávid

 

országgyűlési képviselő