Megosztás
2018.3.25. | béremelés Igazságos bérek

Vállalom, hogy átfogó béremelési programot indítunk: 150 ezer lesz a nettó minimálbér, emeljük az alacsony és közepes jövedelmeket: 4 dolgozóból 3 legalább 20-30 ezer forinttal többet vihet haza.

Adót vetünk ki az óriásvagyonokra, az offshore ügyletekre, a spekulációra és a környezetszennyezésre. Oligarcha-adót vezetünk be. A tudásra, kreativitásra épülő gazdaságot fejlesztjük, a munkavállalók és szakszervezetek érdekeit szolgáló törvényeket alkotunk. A nők azonos munkáért azonos fizetést fognak kapni.

 

6.1. Helyben beágyazott, erős tudásgazdaságot építünk

 

A foglalkoztatáspolitikában arra törekszünk, hogy az ország kiegyenlítetten fejlődjön, hogy az ország legtávolabbi zugaiban is tudásra, kreativitásra épülő, magas hozzáadott értéket termelő munkahelyek jöjjenek létre. Megerősítjük a helyi gazdaságokat, hogy helyben munkát találjanak azok, akik nem szeretnék elhagyni szülőföldjüket. Vállaljuk, hogy olyan gazdaságpolitikát folytatunk, amely túllép a foglalkoztatás mennyiségi növelésének célján, és gazdasági- és munkaviszonyaink tekintetében a minőség javítását tűzi zászlajára.

 

6.2. Tudatos bérpolitikával dinamikusan emeljük a fizetéseket

 

Meggyőződésünk, hogy a magyar dolgozók ugyanannyit érdemelnek, mint EU-s társaik. Ezért vállaljuk, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a bérek közeledjenek az európai bérszínvonalhoz.  Felszámoljuk a dolgozói szegénységet. Napi nyolc óra munkának elegendőnek kell lenni a tisztes megélhetéshez.

 

Elkötelezettek vagyunk a minimálbér további emelése és a megfelelő bérarányok kialakulása mellett, tekintettel a termelékenység növekedésére, olyan módon, hogy a bérköltség a kevésbé termelékeny vállalatok számára se jelentsen elviselhetetlen terhet. Jelentősen felemeljük a közalkalmazotti és köztisztviselői illetményalapot, ezzel biztosítjuk, hogy a közszférában azok keresete is nőjön, akikkel eddig a kormány nem törődött.

 

6.3. Közmunka helyett segítünk valódi munkához jutni

 

Megszüntetjük a közmunka jelenlegi rendszerét. A közösség számára végzett munka nem belügyi kérdés. Nem alázhatjuk meg az embereket azzal, hogy a minimálbér felét kapják, miközben azzal fenyegetjük őket, hogy ezt is el lehet veszíteni. Támogatjuk azokat a közösségi munkaformákat, vállalkozásokat, amelyek valóban utat jelentenek a nyílt munkaerőpiac felé.

 

A munkanélküliekről tisztességesen gondoskodunk. A munkanélküli ellátás időtartamát 9 hónapra, annak mértékét pedig – felső korláttal – az első hat hónapban a korábbi kereset 80%-ára növeljük. A munkanélkülivé válók számára piacképes tudást adó képzéseket biztosítunk, és kiépítjük a személyre szabott támogatás nyújtására képes intézményhálózatot.

 

Támogatjuk továbbá az inaktív státuszból a munkapiacra visszatérők újbóli beilleszkedését, a munka melletti tanulást, valamint a családi élet és a munkavégzés összhangjának megteremtését.

 

6.4. Igazságos adórendszert alkotunk, erősítjük a gazdasági demokráciát

 

Megszüntetjük az egykulcsos személyi jövedelemadót. A nettó bérek emelésének fontos eszköze az alacsonyabb adókulcs, ezért olyan adórendszert vezetünk be, amelyben az alacsony jövedelmek adója csökkenni fog, a minimálbér pedig – hosszabb távon – adómentes lesz.

 

Támogatjuk a dolgozói tulajdonszerzést, az önigazgató gazdasági társasági formákat, a gazdasági demokrácia erősödését.

 

Igazságosabb adórendszert és ösztönző támogatási rendszereket vezetünk be, amely valóban segíti, erősíti, zöldíti a gazdaságot. Megadóztatjuk, ami kárt okoz és támogatjuk, ami hasznos a közösség számára.

 

6.5. Új Munka Törvénykönyvét írunk

 

Célunk a tisztességes foglalkoztatás. Ennek érdekében új Munka Törvénykönyvét alkotunk a munkavállalókkal és munkáltatókkal való egyeztetés alapján, amelynek nem az a feladata, hogy a munkavállalókat kiszolgáltassa, hanem hogy biztonságot és a szakszervezeteken keresztül megfelelő érdekérvényesítő képességet adjon a munkavállalóknak.  Ugyanakkor fenntartjuk azokat a jogintézményeket, amelyek rugalmasságot biztosítanak a foglalkoztatásban, hogy a munkáltatók rövid- és hosszú távú terveiket a piac igényeihez igazíthassák.

 

Olyan Munka Törvénykönyvet alkotunk, amit meg lehet érteni és lehet a gyakorlatban alkalmazni. Felülvizsgáljuk a sztrájktörvényt, hogy a munkavállalók szükség esetén valóban élni tudjanak ezzel a joggal.

 

6.6. Támogatjuk a kollektív szerződések rendszerét

 

Támogatjuk a kollektívszerződés-kötést. Felülvizsgáljuk a jelenlegi szabályozást annak érdekében, hogy a szakszervezetek működési feltételei javuljanak, érdemi beleszólásuk legyen a munkafeltételek alakításába. Biztosítjuk, hogy a munkáltatók és érdekképviseleteik kollektív tárgyalásokon, valódi alkufolyamatban szerezhessék meg a munkavállalók támogatását, ne ellenükre, hanem velük együtt fejleszthessék cégeiket, a kollektív szerződések segítségével versenysemleges munkaerőpiacot hozhassanak létre. Ennek érdekében összehangoljuk a munkahelyi és az ágazati kollektív tárgyalási szabályokat, arra törekszünk, hogy az ágazati kollektív szerződések a lehető legtágabb körben szabályozzák a munkafeltételeket.

 

6.7. Tisztességes foglalkoztatást garantálunk

 

Megerősítjük a munkaügyi ellenőrzést, és szigorítjuk a munkaerő-kölcsönzés feltételeit. Célunk, hogy a jogszabályok és a kollektív szerződések betartása mindenki számára legyen magától értetődő. Az egyszerűbb munkaügyi szabályozás, a szabadabb alku a szakszervezetek és a munkáltatók között semmit nem ér, ha a szabályok megszegéséből előnyökhöz lehet jutni. Arra törekszünk, hogy a tisztességes foglalkoztatás legyen a norma, a normaszegést pedig büntetni fogjuk.

 

6.8. Küzdünk a hátrányos megkülönböztetés ellen a munkaerőpiacon is

 

Gondoskodunk arról, hogy az esélyegyenlőség a munka világában is megvalósuljon. Senkit ne érhessen hátrány neme, kora, etnikai hovatartozása, szexuális identitása, vallása, szakszervezeti tagsága, nemzetisége, családi helyzete, egészségi állapota stb. miatt. Komolyan vesszük az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét, és hathatós állami segítséget nyújtunk azoknak, akik a diszkrimináció bármely válfajával találkoznak.

 

6.9. Támogatjuk a vállalkozásokat a foglalkoztatás bővítésében

 

Támogatjuk a munkáltatókat abban, hogy a munkaerő-piaci nehézségeket, problémákat le tudják küzdeni. A foglalkoztatás szintjének emelése a kormány és a munkáltatók közös érdeke, a munkáltatók és érdekképviseleteik, illetve az állami munkaerő-piaci intézményrendszer között új együttműködési csatornákat alakítunk ki. A megfelelő ütemű béremeléshez szükséges forrásokat az állam nem vonja el, szükség esetén – megfelelő kontroll mellett – kiegészíti azokat. A kormány felelős munkaügyi politikájának részeként XXI. századi szakképzési rendszert alakítunk ki.

 

6.10. Újjáépítjük a háromoldalú egyeztetések rendszerét

 

Annak érdekében, hogy a szakszervezetek, a munkáltatói érdekképviseletek és a kormány ezeknek a céloknak az elérésében közösen munkálkodhassanak, új szociális párbeszéd-rendszert építünk, biztosítjuk, hogy minden szereplő érdekei megjelenjenek és közösen határozzuk meg, melyek a társadalom prioritásai.  A munka világát csak a munkavállalók és a munkáltatók közös akaratával és részvételével lehet megváltoztatni.