Megosztás
2016.10.20. |

„A következő 10-20 évben le kell folytatni az Alapjövedelem bevezetéséről szóló vitát” – nyilatkozta Barack Obama a Wired magazinnak. Az interjú a robotika és a mesterséges intelligencia elterjedésével keletkező kihívásokról szól. Obama szerint az átalakuló világ kihívásaira az Alapjövedelem lehet az egyik megoldás.

Az Obama elnökkel készült interjú kapcsán a CNN egyik műsorában Chris Hughes a Facebook társalapítója is az Alapjövedelem bevezetése mellett érvelt.

A Párbeszéd Magyarországért üdvözli az Amerikai Egyesült Államok elnökének felvetését. A Párbeszéd szerint a technológia fejlődésével és a munkavégzés, valamint a munkahelyek átalakulásával az egész világon aktuálissá vált az Alapjövedelemről való párbeszéd.

A Párbeszéd felhívja a figyelmet arra, hogy nemrégiben az Európai Parlament Jogi Bizottságának jelentéstervezetében is szerepel a robotika, mint globális probléma, amire az EP bizottsága szintén az Alapjövedelmet kínálja fel megoldásnak.

A Párbeszéd egyetért Barack Obama elnökkel: a következő 10-20 év globális kihívásaira, a munka világának átalakulására, valamint az egyenlőtlenségek csökkentésére az Alapjövedelem kínálja a 21. századi megoldást.


Wired interjú itt:
https://www.wired.com/2016/10/president-obama-mit-joi-ito-interview


Budapest, 2016. október 20.

Párbeszéd Magyarországért

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!