Tordai_Bence_portré
Megosztás
2014.12.3. |

Törvénymódosítást kezdeményez a Párbeszéd Magyarországért: a Fidesz által megszüntetésre ítélt magánnyugdíj-pénztárakból az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárakba vihetnék át megtakarításaikat a tagok.

 

Tállai András államtitkár szerint a fiktív nyugdíjpénztárakat akarják kiszűrni, amikor ráteszik a kezüket a 3000-ből megmaradt 200 milliárdos megtakarításra is. Ha valami fiktív módon működik, az az állami nyugdíjrendszer: a négy éve Orbán által írásban „garantált” egyéni számlák nem jöttek létre, így az embereknek fogalmuk sincs, milyen nyugdíjra számíthatnak.

 

Hétfőn a – Fidesz-közeli Századvég által birtokolt – Napi Gazdaság hírül adta, hogy a kormány a PM megoldásával kívánja rendezni a megtakarítások sorsát. Azaz lehetővé tenni a tagok számára, hogy pénzüket az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárakba vihessék át. De kiderült, nincs ilyen javaslat, csak a gazdasági napilap nem tudja, mi a különbség a hozam és a tőke között, ezért helyre is igazították magukat. (Igaz, mint Mellár Tamástól tudjuk, a századvégesek nem is a tudásukért kapják a pénzt a kormánytól.)

 

Így a PM mégis benyújtotta a magánpénztárak történetének megnyugtató lezárását szolgáló módosító javaslatát. Az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer ezermilliárdos vagyon kezel, működését még a jelenlegi kormány is támogatja, így semmi akadálya, hogy a „fiktív” pénztárak helyett itt landoljanak a maradék manyup-pénzek.

 

Budapest, 2014. december 3.

 

Tordai Bence, a PM gazdasági kabinetjének vezetője