Megosztás
2014.12.17. |

Az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén a kormánypárti képviselők minden indoklás nélkül lesöpörték a PM 16 napos téli szünetre vonatkozó gyermekétkeztetési javaslatát, így idén több százezer gyermek maradhat meleg étel nélkül a karácsonyi időszakban. A Fidesz mindeközben a héten újabb 4 milliárd forintot csoportosított át stadionépítésre.

 

Idén rendkívül hosszú a téli szünet, így kötelességünk biztosítani, hogy a több százezer szegény családban nevelkedő gyermek, napi egyszeri meleg ételhez jusson ezekben a napokban. Ezt a PM mindössze 3 milliárd forintból megoldotta volna.

 

Az téli szünet a magyar gyermekek tömegei számára 16 nap éhezést jelent. Amíg Lázár János 70 milliós villát vesz fiának karácsonyra, vagy Kósa Lajos milliókért utazik külföldre szórakozni, addig több százezer gyermek fekszik le éhesen. A PM meggyőződése, hogy a gyermekéhezés Magyarország legnagyobb szégyene, amiért elsősorban a Fidesz-KDNP kormány a felelős.

 

A PM javaslata alapján az Országvédelmi Alapból lehetett volna elkülöníteni a gyermekétkeztetés biztosítására. Önkormányzati képviselőink azt is kezdeményezték, hogy a települések kezdjenek el felkészülni a feladatra.

 

A Fidesz ismét bebizonyította, hogy csak a saját maga urizálása érdekli, az elesettek, a szegény gyermekek megsegítését nem tartja feladatának. Ez nem más, mint merő cinizmus és gonoszság.

 

Budapest, 2014. december 17.

 

Szabó Tímea, országgyűlési képviselő,

a PM társelnöke