legfelőbb_bíróság
Megosztás
2014.5.27. |

Együtt-PM: kövesse meg, és kompenzálja a kormány a volt főbírót!

 

Az Együtt-PM Szövetség arra szólítja föl a kormányt, hogy kövesse meg, és kompenzálja Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, mivel immár papírja van róla, hogy jogellenesen távolították el pozíciójából! Az Emberi Jogok Európai Bírósága első fokon kimondta: a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a tisztességes eljáráshoz, valamint a véleménynyilvánításhoz fűződő jogát. Ítéletük szerint Baka 2015-ben lejáró megbízatását azért szüntették meg, mert kritizálta az Orbán-kormány törvényalkotását. Az Együtt-PM Szövetség örül annak, hogy az igazság győzött. A strasbourgi ítélet azt bizonyítja, hogy az Orbán-rezsim működése, valamint az egypárti alaptörvény ellentétes az európai demokráciák szellemiségével, és nem a nemzeti érdeket szolgálja. Baka Andrásnak gratulálunk, valamint felszólítjuk a kormányt, hogy kérjen bocsánatot, és mihamarabb kompenzálja a jogellenesen elmozdított volt főbírót!

 

Budapest, 2014. május 27. Együtt-PM Szövetség

 

Fotó: Nepszava.hu