Megosztás
2015.5.28. |

A PM felháborítónak tartja, hogy miközben Magyarországon 40-50 ezer gyermek a szó szoros értelmében éhezik és legalább 150 ezer súlyosan alultáplált, az Orbán-kormány jövőre 614,8 millió forintot költ a Bocuse d’Or szakácsverseny 2016. évi európai döntőjének budapesti megrendezésére. Ekkora összegből 20 százalékkal több gyermek részesülhetne a nyári gyermekétkeztetésben. 

 

A PM szerint az Orbán-kabinet jövő évi költségvetése sem segít a szegénység csökkentésében, a szegényeknek még kevesebb jut, a gazdagoknak pedig még több.

 

A PM szerint:

 

- ennyi pénzből 20 százalékkal több gyermek részesülhetne a nyári gyermekétkeztetésben,

 

- ennyi pénzből több ezer rákbeteg gyermek kezelése lenne finanszírozható,

 

- ennyi pénzből bővíteni lehetne a Biztos Kezdet programot,

 

- ennyi pénzből lakhatási-program indulhatna, amely révén hajléktalanok ezrei juthatnának biztos fedélhez,

 

- ennyi pénzből több megyényi honfitársunk egészségügyi szűrővizsgálatokra szállítása lenne megoldható.

 

A PM határozott álláspontja, hogy a jelenlegi helyzetben egy felelős kormánynak luxus rendezvények több mint félmilliárd forintos támogatása helyett a hazai gyermekéhezés csökkentését kellene előtérbe helyeznie.

 

Budapest, 2015. május 28.

 

Váradiné Naszályi Márta, a PM budapesti szakszóvivője, önkormányzati képviselő