Megosztás
2017.2.23. |

A Párbeszéd azt követeli a kormánytól, hogy számoljon el az olimpiára költött pénzzel, a fel nem használt összeget pedig költse a szociális válság enyhítésére és az egészségügyre.

    Tordai Bence, a párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt is követelte, hogy azokat a stadionokat, amelyeket az olimpia miatt építettek meg, vagy újítottak fel, nyissák meg a budapestiek előtt.
    A szóvivő elmondta azt is, korábban azért is ellenezték az olimpiát, mert "elképesztő korrupciós kockázatot" láttak benne, és ez a gyanújuk be is igazolódott: 35 milliárd forintot költöttek el átláthatatlanul úgy, hogy semmilyen eredménye nem volt.
    A kormány szerda este hozott határozatot arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására.

 

Budapest, 2017. február 23., csütörtök (MTI)

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!