egészségügy
Megosztás
2017.9.26. |

Hiába állította azt Szentes Tamás Országos Tisztifőorvos, hogy a kormány csökkentette a kórházi fertőzések előfordulását, az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai szerint az esetek száma a 2015-ös 4187-ről tavaly 4830-ra emelkedett. A Párbeszédnek már az Országgyűlés előtt van egy olyan átfogó egészségügyi javaslatcsomagja, mely ezekre a problémákra is megoldást kínál.

Szentes Tamás a múlt héten jelentette be, hogy a fertőzéses esetek száma annyira visszaszorult, hogy Finnországot és Németországot is magunk mögé utasítottuk. A valóság azonban ezzel szemben sokkal szörnyűbb, a 2010 előttihez képest mára már a duplájára emelkedett ezeknek a megbetegedéseknek az előfordulása. Ennek oka, hogy a kórházaknak nincsen pénzük fertőtlenítőszerekre, a növekvő adósságok miatt nem tudják karbantartani az intézményeket és kevés a szakember.

A Párbeszéd szerint a kormány hiába tagadja, mindannyian nap, mint nap tapasztaljuk, hogy az egészségügy súlyos válságban van. A kormánynak haladéktalanul meg kell emelnie az egészségügyre fordított forrásokat, biztosítania kell az eszközellátást, és azt, hogy minden kórházban legyen elegendő kézfertőtlenítőszer. Továbbá nagyobb hangsúlyt kell fektetni erre a problémára az orvosképzésben és az államnak biztosítania kell a szakemberek állandó és alapos továbbképzését.

Budapest, 2017. szeptember 26.

Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

 

Csatlakozz, hogy menjen a Fidesz-maffia és hogy legyen Karácsony!

https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/urlap/csatlakozz-hozzank