Kocsis-Cake Olivio
Megosztás
2018.5.27. |

Az önkormányzati választásokra és zuglói polgármesteri munkájára szeretne koncentrálni Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, ezért hétfőn benyújtja az országgyűlési mandátumáról szóló lemondását, helyét Kocsis-Cake Olivio pártigazgató veszi át - jelentették be a Párbeszéd vezetői vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatójukon.

    A párt taggyűlése után tartott sajtóeseményen Karácsony Gergely két napirendi pontot emelt ki, az egyik az idei országgyűlési választások tapasztalatairól és a további teendőkről tartott stratégiai vita, a másik a mandátumának átadása volt.
    A stratégiai vitában döntés még nem született, de továbbra is két célt tartanak fontosnak, meg kell újítani Magyarországon a baloldali politizálást, és szövetséget kell kötni azért, hogy az Orbán-kormányt leváltsák - tette hozzá a társelnök.
    Kocsis-Cake Olivio azt mondta, nagy örömmel készül a parlamenti munkára, és nagy erővel szeretné megvalósítani a Párbeszéd innovatív javaslatait. Hozzátette: az országgyűlési frakcióban esélyegyenlőséggel, szociális kérdésekkel, uniós témákkal és nemzetpolitikával is szívesen foglalkozik majd.
    "A Párbeszéd szerintem a kovásza lehet annak, hogy a következő időben összehozzunk olyan ellenzéki együttműködést, amely alkalmas arra, hogy 2022-ben leváltsuk a kormányt, én ebben szeretnék dolgozni" - mondta.
    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője hangsúlyozta: a parlamenti frakció is a szociális demokrácia megteremtésén dolgozik majd, és meg szeretnék mutatni, hogy van olyan baloldali alternatíva a politikai palettán, amelyik képes az embereket az "elnyomásból" kihozni.
    Úgy fogalmazott: "nem a széthúzásban vagyunk érdekeltek, nem a kirekesztésben, nem a gyűlöletkeltésben, hanem a szolidaritásban, az összetartásban, a közös munkában és az együttműködésben."

 

MTI, Budapest, 2018. május 27.