Megosztás
2015.11.30. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint hatalmas kilépési hullámot okozhat, ha az Országgyűlés eltörli a katonák túlmunkájának jogszabályban meghatározott felső határát - mondta egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón a párt társelnöke.

 

    Szabó Tímea arról beszélt, hogy az Országgyűlés kedden szavaz a honvédségi törvény módosításáról. 
    A honvédség közalkalmazottai már így is négyszáz óra túlmunkaterhet kötelesek elviselni, amelyet 830 órára fognak felemelni. Ez azt jelenti, hogy a honvédség közalkalmazottai minden szombaton és vasárnap berendelhetőek dolgozni - mondta a független képviselő. 
    A jogszabály szerint ez a túlmunka önkéntes alapon történik, de "tudjuk, hogy ha valaki ezt nem végzi el (...), az valószínűleg elbúcsúzhat a munkájától" - fogalmazott.
    A módosítás eltörli a katonák túlmunkájáról szóló négyszáz órás határt is, és a feletteseikre bízza, hogy kinek mennyi túlóraterhe lehet egy évben - tette hozzá a politikus. 
    Ilyen állapot sem háború, sem különleges jogrend esetén nem tartható fent, és nincs is rá európai példa - szögezte le Szabó Tímea.
    A PM szerint a módosítás alaptörvény-ellenes, mert minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a napi és heti pihenőidőhöz és az éves fizetett szabadsághoz - hívta fel a figyelmet a politikus.
    

     A sajtótájékoztató második felében a PM szóvivője Giró-Szász András miniszterelnöki főtanácsadó "vagyonnyilatkozati botrányáról" beszélt. Tordai Bence azt mondta, hogy egy "újabb közpénzpiócával van dolguk, aki még ahhoz is gyáva, hogy bevallja, a politika befolyását, a politikai hatalmát a személyes vagyona növelésére használja". 
    A főtanácsadó most pedig azt próbálja "megetetni", hogy véletlenül éppen a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség idején nem rendelkezett céges vagyonnal - tette hozzá.
    A PM ezért benyújtja a vagyonnyilatkozati rendszer újraszabályozásáról szóló, civilek által készített 12 pontos programot, illetve bead egy olyan módosítást, amely alapján nemcsak a vagyonnyilatkozat elkészítésének időpontjában birtokolt, hanem az azt megelőző féléves időszakban meglévő céges és egyéb tulajdonokról is be kell számolni a nyitó- és zárónyilatkozatban - közölte.



MTI 2015. november 30., hétfő 13:23