Karácsony Gergely
Megosztás
2018.3.26. |

Az alapoknál, a mentőknél és háziorvosoknál kezdené az egészségügy talpra állítását kormányon Karácsony Gergely, aki 50 százalékos béremelést is ígér. A lakosság ma egyre többet fizet magánellátásra.

Kormányra kerülve az MSZP-Párbeszéd azt vállalja, hogy kétszeresére emelik az egészségügyi kiadásokat, és 50 százalékos béremelést hajtanak végre – mondta Karácsony Gergely, miután szakmai kerekasztal-beszélgetésen vett részt hétfőn.

Mint mondta, az Orbán-kormány rengeteg pénzt elvett az egészségügytől, és a pénz felét stadionokra fordította. Ennek következtében az emberek egyre többet költenek saját zsebből ellátásukra, s kezd kialakulni a gazdagok és szegények egészségügye.

Karácsony egészségügyi miniszteri várományosa, Komáromi Zoltán háziorvos szerint egy új kormánynak a közfinanszírozású egészségügyi ellátás talpra állítása a legfőbb célja. Ezt az alapoknál, a mentőszolgálatnál, a háziorvosi ellátásnál, az alapellátó fogorvosoknál és sürgősségi ellátásnál kezdenék.

A magántőke szerepéről elmondta: nem engedhető meg, hogy olyan folyamatokat erősítsenek, amelyek a lakosság szegényebb rétegének ellátását veszélyeztetik. Rossz úton halad az Orbán-kormány, amit az is mutat, hogy a lakosság többet fizet a magánellátásra, főként diagnosztikára és járóbeteg-ellátásra, mint amennyit az állam költ ugyanezekre – mondta Komáromi.

A parlamenti ciklus végére garantálják az egészségügy működőképességét, a benne dolgozók egzisztenciális és a betegek ellátási biztonságát – jelentette ki.

 

MTI

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!