Karácsony_Gergely
Megosztás
2015.12.23. |

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tarlós István főpolgármester úr a tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a budapesti tömegközlekedés finanszírozásával kapcsolatban Önnel folytatott tárgyalások eredménytelek voltak. Bár az Országgyűlés által december 15-én elfogadott, az „egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról” című salátatörvény értelmében a kerületek rovására a főváros 2016-ban másfél 2017-ben pedig már három százalékkal nagyobb arányban részesedhet az iparűzési adóból, az állami szerepvállalás hiányában még mindig 20 milliárd forint hiányzik a fővárosi közösség közlekedés finanszírozásából.

A budapesti tömegközlekedés igazságos, kiszámítható és fenntartható finanszírozási modelljének kialakításával 25 éve adós a politika. Míg a nyugat-európai nagyvárosokban az az általános gyakorlat, hogy az utasok, a város és az állam nagyjából egyharmad–egyharmad arányban járulnak hozzá a közösségi közlekedés költségeihez, addig Budapesten a költségek körülbelül 60 százalékát fedezi a jegybevétel és jelen állás szerint a maradék 40 százalékot is a fővárosnak kellene állnia. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan! A kormány nem vonulhat ki a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásából, hiszen azt nem csak a budapestiek használják.

Miniszterelnök Úr! Lenne egy pofonegyszerű javaslatom: a kormány mondjon le a Városliget beépítéséről és az új épületek építésére szánt pénzt a fővárosi közösségi közlekedés támogatására fordítsa. Így a budapestiek két dolognak is örülhetnének egyszerre: megmenekülne a város zöld tüdeje, a kétszáz éves Városliget és hosszú évekre biztosítva lenne a budapesti közösségi közlekedés finanszírozása.

Kérem, fontolja meg a javaslatomat!

Budapest, 2015. december 23.


                                                                 
Üdvözlettel:

                                                                                       
Karácsony Gergely

                                                     
Zugló polgármestere, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke