kormányváltás
Megosztás
2017.10.2. |

„Mindent el tudok képzelni, először is ki kell találni a politikai stratégiát: nekem mindegy, hogy húzom vagy tolom a szekeret, de készen állok a feladatra” – jelentette ki Karácsony Gergely a Párbeszéd elnöke hétfő kora délutáni budapesti sajtótájékoztatóján, arra a kérdésre válaszolva, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy az ellenzéki oldal támogatja a miniszterelnök-jelöltségét.

Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke és miniszterelnök-jelöltje lapunk kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy a szocialistáktól nem kapott konkrét megkeresést, hogy legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Korábban Botka László tárgyalási felhívása kapcsán volt kapcsolatfelvétel a két párt között, melynek témája az egyéni választókerületekben való indulás lett volna.

Mint mondta, Botka László visszalépését sajnálja, de az a szövetségi politika, amit Szeged polgármestere meghirdetett, nem vezetett eredményre: „Sajnálom, hogy így alakult és sok időt vesztettünk, készek lettünk volna vele is együttműködni, de tovább kell lépni”.

Hozzátette, hogy Botka távozása veszteség és lehetőség is egyben az ellenzék számára. Céljuk az, hogy a 106 egyéni választókerületben bármilyen kombinációban is indulnak, hogy csak egy jelölt legyen majd a Fidesz kihívója.

Karácsony Gergely szerint meg kell vizsgálni azt is, hogy szükség van-e egyáltalán egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre. Mint mondta, a mostani lehetőséget meg kell ragadni. Pártja az „új pólus” stratégiájában hisz, de ehhez partnerek kellenek, ám sem a Momentum, sem az LMP nem nyitott, ezért az Együtt-tel fognak tárgyalni.

 

Forrás: MNO

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!