Megosztás
2015.1.28. |

Karácsony Gergely, a XIV. kerület PM-es polgármestere szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdán egy olyan koncepció mellett kötelezte el magát, amely egy a korábbinál sokkal drágább és környezetvédelmileg aggályosabb megoldást jelent a Római-parti mobilgát későbbi megépítésére.

 

    Zugló polgármestere erről azt követően tartott sajtótájékoztatóján beszélt, hogy a közgyűlés új engedélyezési eljárás lefolytatásáról döntött a Római-parti védműtervek esetében.
    Karácsony Gergely szerint ezzel Tarlós István főpolgármester sokadjára fut neki annak, hogy a környezetvédelmi szempontokat semmibe véve, illetve a vízvédelmi szempontokkal mesterségesen szembe állítva valósítsa meg a Római-parti mobilgátat.
    Budapesten nagyon kevés olyan dunai partszakasz van, ahol kellő közelségben tudhatják a vizet a helyiek - fejtette ki a PM politikusa. Hangsúlyozta, éppen ezért abban bíznak, hogy több lehetőséget is tárgyal majd a közgyűlés, és a mobilgát végül - Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár és a zöld szervezetek egybehangzó álláspontjának megfelelőn - nem a partra, hanem pár száz méterrel feljebb, a Nánási út-Királyok útjának közepére kerül majd, az előtte maradó épületek árvízvédelmét pedig más módon próbálják megoldani.
    Béres András, a PM III. kerületi önkormányzati képviselője hozzátette, a kerület a Fidesz, az MSZP és a Jobbik szavazataival ismét hozzájárult az építési engedélyek kiadásához a Római-parton, ami további nehézségeket okozhat a mobilgát megépüléséig.



MTI 2015. január 28., szerda 12:21