Megosztás
2014.5.19. |

Közel kétszáz állami földpályázat értékelési lapjait kapta meg hétfőn Szabó Rebeka, a dokumentumokat a volt képviselő hamarosan nyilvánosságra is hozza az interneten. Az Együtt-PM szakpolitikusa erről hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján számolt be.

 

    Az EP-képviselőjelölt azt mondta, hogy a bírálati lapokat még 2012 tavaszán kérte ki. Amikor kérése teljesítését a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megtagadta, bírósági eljárást indított, amit meg is nyert, így jutott a dokumentumokhoz.
    A politikus véleménye szerint a helyzet precedensértékű és a jövőben minden állami földre beadott pályázat és azok elbírálása is nyilvános kell, hogy legyen.
    Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pályázatok szövege továbbra sem nyilvános, de véleménye szerint következő lépésként azokat is megismerhetővé tenni. Azt is közölte, hogy hétfőn elsősorban Pest, Fejér, Veszprém és Bács-Kiskun megyékből származó pályázatok értékeléseit kapta meg.
    Hangsúlyozta: ha az Együtt-PM jelöltjei bejutnak az Európai Parlamentbe, akkor ott is az átláthatóságot és a nyilvánosságot fogják képviselni.

 

Forrás: MTI