Megosztás
2016.1.17. |
Miskolc történetének talán egyik legdurvább korrupciós botrányának lehetünk a tanúi.
Egy nyíregyházi építési vállalkozó arról beszél egy felvételen, hogy hogyan segítette a Fideszt győzelemre Miskolcon a 2014-es önkormányzati választáson. A vállalkozó azt állítja, hogy a miskolci önkormányzat fekete kasszájából kampányolt Kriza Ákos mellett. Ennek során a polgármesteri hivatalban pénzzel teli táskából kapott ő és mások is több millió forint készpénzt, amivel aztán el se kellett számolni.
 
 
A PM-nek nincsenek illúziói. Ha jogállamban élnénk, ahol az ügyészség valóban dolgozna, akkor joggal várhatnánk el, hogy az illetékes szervek tegyék a dolgukat és derítsék ki az igazságot. Sajnos azonban, szinte bizotsak lehetünk benne, hogy erről a fideszes korrupciós ügyről is csak egy esetleges kormány és elit váltás utánna tudnánk meg a tiszta igazságot.
 

Korrupciómentes kormányzást, átlátható politikát!
Ez a Párbeszéd Magyarországért (PM) célja. Úgy, ahogy például Magyarországon először Zuglóban Karácsony Gergely (PM társelnöke, Zugló polgármestere) rendeletbe foglalta az antikorrupciós minimumprogramot és az átláthatóságot (bővebben: http://atlatszo.hu/2014/11/15/zuglo-onkormanyzati-rendeletbe-foglalta-az-antikorrupcios-minimumprogramot/). Ez a célunk az egész országban!

 
Kriza Ákos féle korrupciós botrány is mutatja, Magyarországon új emberekre, új megoldásokra, új politikára van szükség. Olyan politika kell, amely nem az erőszak nyelvén beszél, amely meggyőzni, és nem legyőzni akarja a többi felet, amely nem alattvalókat, hanem partnereket keres.
 
Ha egyetértesz csatlakozz, hogy minél előbb kiderüljön az igazság a Kriza-féle fideszes korrupciós ügyről is!

 

 

Miskolc, 2016. január 17.

PM