Megosztás
2013.4.4.


2013. április 4., csütörtök

A PM feljelentést tesz a fővárosi hirdetési felületek hasznosítása ügyében

A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa, Hanzély Ákos fővárosi képviselő hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a budapesti hirdetőoszlopok és utasváró pavilonok hirdetési felületeinek hasznosításával kapcsolatban. Szerinte az elmúlt években több százmillió forintos kár érhette a Fővárosi Önkormányzatot és a magyar államot.

    A főváros az előző ciklusban kötött szerződést a Mahír Cityposter Kft.-vel a hirdetőoszlopok, az Intermédia Kft.-vel pedig az utasváró pavilonok hirdetési felületeinek hasznosítására. Az ügyletet már a szerződéskötéskor az "évtized mutyijának" kiáltották ki - mondta Hanzéli Ákos, aki az ügyben feljelentést tesz.     
    A feljelentést hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályán tesszük meg, mert szerintünk a szerződések minimális előírásait sem tartják be a cégek, illetve ezeket a Fővárosi Önkormányzat nem kéri számon.
    A Mahír a szerződésben vállalta, hogy évi 3000 plakáthelyet biztosít Európa-szerte Budapest reklámozására, amit azonban a főváros még soha sem vett igénybe. A PM szerint ez egy évente 100 millió forintos elmaradt fővárosi hirdetési lehetőség.
    A másik szerződéssel kapcsolatban pedig arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az Intermédia Kft. ingyen használhatja az utasvárók hirdetési felületeit, ezért cserébe azonban vállalta a várók karbantartását és a rongálások kijavítását. Ennek ellenére Budapesten az utasvárók nagy része összefirkált, graffitis, a Fővárosi Önkormányzat pedig nem kéri számon a cégen a szerződésszerű teljesítést.
    Bár a cég ingyen kapja a hirdetési felületet, azok áfatartalmát be kell fizetni. Ugyanakkor csak a Nagykörúton mintegy 400 hirdetési felülettel több került ki a szerződésben rögzítettnél, amelyek után viszont nem fizetnek áfát. A politikus feljelentése szerint így a magyar államot 100 milliós nagyságrendben érte kár az elmúlt években.