Ellenzéki megállapodás
Megosztás
2014.3.10. |

Közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson. A névsort miniszterelnök-jelöltként Mesterházy Attila MSZP-elnök vezeti, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ - jelentették be az egyezség megszületése után a pártvezetők kedden, Budapesten. 

 

    Mesterházy Attila újságírók előtt azt mondta: intenzív, gyors és eredményes tárgyaláson vannak túl, amely arról szólt, hogyan lehet felépíteni egy "új köztársaságot", orvosolva a szociális, gazdasági és demokratikus válságot.
    Ehhez kormányváltásra van szükség, és megszületett az a konstrukció is, amelyben minden résztvevő hinni tud - jelentette ki az MSZP elnöke, a győzelem forgatókönyvének nevezve a közös listáról és egyéni jelöltekről szóló megállapodást. Szerinte az egyezség nem jelenti a pártok identitásának feladását, de a közös célok érdekében közösen fognak cselekedni.
    Bajnai Gordon azt mondta: az összefogás a kormányváltás elemi feltétele, mert a választási rendszer "összekényszeríti az összes demokratát". Hozzátette: nehéz másfél hét áll mögöttük, voltak elvi, politikai és szervezeti vitáik, ám meg tudták kötni azokat a kompromisszumokat, amelyekre az összefogás létrehozásához szükség volt.
    "Jó megállapodást kötöttünk, amelyet jó szívvel lehet vállalni, amelynek a céljaiért teljes erővel lehet és érdemes dolgozni" – közölte a sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a megegyezést úgy értékelte, hogy az nem három párt, hanem a széles demokratikus ellenzék megállapodása.
    A volt kormányfő kijelentette: Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz a listának és a tárgyalások során mutatott erényei meggyőzik a választókat, hogy jó miniszterelnök válik belőle. Azt is mondta, hogy a kampány arca az MSZP elnöke lesz, és bár a részt vevő pártok megőrzik politikai meggyőződésüket, azt a kormányváltásnak rendelik alá.
    A Magyar Liberális Pártot vezető Fodor Gábor szerint több mint három éve antiliberális kormányzás folyik, ők azonban újra erőssé szeretnék tenni a liberális értékrendet, ennek érdekében kötöttek kompromisszumokat.
    Bajnai Gordon kérdésre elismerte, voltak vitáik például arról, hogy Gyurcsány Ferenc rajta legyen-e a közös listán, de ezek nem személyes viták voltak. A kormányváltás ügye pedig - folytatta - fontosabb bármely személyi kérdésnél.
    Az Együtt-PM szövetség mérlegelte, hogyan tudják nyilvánvalóvá tenni a megegyezés ellenére is a megmaradt elvi és politikai különbségeket, de úgy döntöttek, nem tehetnek olyan gesztust, amely árt a kormányváltás ügyének - reagált arra, hogy felvetődött, Gyurcsány Ferenc szereplése miatt ő nem lesz rajta a közös listán.
    "A múlttal kapcsolatos vitáink nem árnyékolják be a jövővel kapcsolatos elképzeléseink alapvető közelségét, legtöbb ponton azonosságát" – válaszolta Gyurcsány Ferenc arra, hogy milyen álláspontot alakítanak ki például a kettős állampolgárságról szóló népszavazás és a 2006-os rendőri fellépések ügyében.
    A DK tudomásul veszi, hogy például a kettős állampolgárság ügyében az MSZP és az Együtt-PM véleménye eltér az övétől. Miután ebben a kérdésben kisebbségben vannak, nem akarják és nem is fogják kinyitni ezt a kérdést a kampányban – közölte.
    Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Szabó Tímea mögött a lista következő tíz helyén szocialista politikusok kapnak helyet.
    Az újságíróknak kiosztott megállapodásban nevek - a szavazólapon is megjelenő első ötöt kivéve - nem szerepelnek. 
    A szocialisták korábban már döntöttek a listás helyek sorrendjéről, ennek értelmében a közös listán is az első tíz helyezett között lehet Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióvezető-helyettes és Gúr Nándor alelnök.
    Az Együtt-PM a 16. és a 36. helyet kapta meg, majd még öt pozíciót a negyvenedik és a hatvanadik hely között. A DK Gyurcsány Ferencen kívül öt politikust nevezhet meg az első hatvanból (19., 26., 39., 45., 57. hely), míg Fodor Gábor liberális pártjának az 58. hely jutott még.
    A most megkötött megállapodást még szentesíteniük kell a pártok döntéshozatali fórumainak is: az MSZP szombaton választmányi ülést, várhatóan egy héttel később pedig kongresszust tart.
    

Forrás:MTI

fotó: Index