Erőss_Gábor
Megosztás
2015.6.12. |

A közoktatás Fidesz általi szétverésének folyamatába illeszkedik, hogy elviselhetetlen mértékű bérfeszültséget teremtettek az óvodákban, iskolákban: az ott dolgozók jelentős része nem részesül a pedagógus életpályából. A PM-es önkormányzati képviselők ezért csatlakoznak a Pedagógusok Szakszervezetének (PSz) felhívásához, hogy az önkormányzatok anyagilag is vegyék ki a részüket a bérfeszültség oldásából.

 

Szabó Tímea, a PM országgyűlési képviselője módosító indítványt nyújtott be a jövő évi költségvetéshez, melyben mindazon közalkalmazottak és dolgozók bérének emelésére tett javaslatot, akiknek a nettó bére még a létminimumot sem éri el. Reméljük ennek elfogadását, de nincsenek illúzióink.

 

A Párbeszéd Magyarországért helyi képviselői ezért – ahol még nincs ilyen kompenzációs mechanizmus – felkérik a polgármestert, hogy vizsgálja meg, miként tud a pedagógus életpályamodell által biztosított béremelésből kimaradó közalkalmazottak és más dolgozók részére az önkormányzat arányos többletjuttatást folyósítani az általa működtetett, illetve fenntartott oktatási intézményekben, az adott esetben a munkavégzést is gátló bérfeszültség enyhítéséért.

 

A gyerekek közvetlen érdekeit is szolgálja a PSz és a PM javaslata, hogy a pedagógiai munkát segítők – karbantartók, kertészek, konyhai kisegítők stb. – ne éljenek mélyszegénységben.

 

Budapest, 2015. június 12.

 

Dr. Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja, 

józsefvárosi önkormányzati képviselő