Megosztás
2014.3.10. |

A Paksi Atomerőmű bővítése legalább hatvan évre meghatározza az ország energiapolitikáját, több ezer milliárdos befektetést igényel, emellett számos biztonsági és környezetvédelmi kérdést is felvet. Ez önmagában is indokolja azt, hogy ilyen horderejű kérdésről a mindenkori kormány csak és kizárólag érdemi társadalmi vitát követően, az Országgyűlés felhatalmazását kikérve tárgyaljon bárkivel is.

Az Orbán-kormány azonban nem így tesz.

 

 

Paks ügyében Önök, Miniszterelnök úr, mást tesznek, mint amit mondanak, és – a gyanú szerint – olyat tesznek, amire nincs felhatalmazásuk!

Sajtóhírek szerint ugyanis Moszkvában az orosz és a magyar fél között valamiféle államközi szerződés aláírására kerülhet sor hamarosan a paksi atomerőmű jövőjével kapcsolatban.

A részletekről sem az ország nyilvánossága, sem a Magyar Országgyűlés képviselői nem tudhatnak semmit, miközben az Ön által vezetett kormány a nyilvánosság tájékoztatását, átlátható döntéshozatalt ígért.

Önök hazudnak és titkolóznak Paks ügyében! Erre a kétharmad sem hatalmazza fel Önöket, ehhez nincs joguk.

Az Együtt-PM követeli a kormányzati sumákolás azonnali befejezését: a nyilvánosság részletes és haladéktalan tájékoztatását arról, hogy mire készül az Orbán-kormány alig 3 hónappal a választások előtt egy olyan ügyben, amely magyarok nemzedékeit érinti.

Az Együtt-PM nevében Jávor Benedek társelnök 2013. december 12-én országgyűlési határozati tervezetet nyújtott be a Parlamentnek a fentiekkel kapcsolatban. Követeljük a kormány mögötti parlamenti többségtől, hogy az Országgyűlés haladéktalanul tűzze azt napirendre és támogassa annak elfogadását – így vessünk véget a mai hazugságoknak és titkolózásnak Paks jövője ügyében.

 

Bajnai Gordon,

az Együtt-PM Szövetség vezetője

 

Jávor Benedek,

az Együtt-PM Szövetség társelnöke

 

Budapest, 2014. január 13.