Megosztás
2013.8.30.

Óriási szükség volna a Határ úti metrómegálló környékének fejlesztésére. A környék valóban nem a nyugalom szigete: az utas esős időben, pocsolyákban állva, a nyári forróságban, erős UV sugárzásban, a szabad ég alatt várja a pöfögő buszokat. Csúcsidőben a gyalogosok alig férnek el egymás mellett, utas tájékoztató vagy 40 éve nincs. A közrendet illegális árusok és garázdák zavarják, akiket a hatóságok nem képesek ellenőrizni.

Kispest fideszes egyéni országgyűlési képviselője, Dr. Tarnai Richárd -aki egyúttal önkormányzati képviselő, a Fidesz helyi frakciójának vezetője- az említett problémákkal egyáltalán nem törődik. A választókerület problémái helyett Pest megyei kormánytisztviselői feladatairól és az a diktatúrák által intézményesített gonoszságról szónokol az országgyűlésben. Így történhetett, hogy - miután a probléma 3 kerületet is érint- az ügyet a helyiek helyett a fővárosi vezetés, György István főpolgármester-helyettes vonta magához.  Az itt nap, mint nap megforduló utasok, vásárlók és itt dolgozó vállalkozók megkérdezése nélkül az a döntés született, hogy saját érdekcsoportjaiknak kedvezve, a Közgép birodalom megbízásával óriási összegekből térköves szökőkutas parkot alakítanak ki.

 

Tarnai Richárd és György István mit sem törődik az utasokkal, akik naponta látogatják a megálló környékén működő üzleteket. Kizárták az embereket egy számukra létfontosságú döntésből. Nem kérdezték meg őket, a fejlesztésre rendelkezésre álló forrásból mit tennének ők a környék szebbé tétele érdekében. Nem kérdezték, hogy látványberuházás helyett miként újítanák fel üzleteiket, hogyan tennék használhatóbbá a megállót. Nem kérdezik az évtizedek óta itt dolgozó kereskedőket: a boltokat lerombolják, a tulajdonosokat előzetes megkérdezésük, bevonásuk nélkül elküldik.

 

Az Együtt-PM szerint látványberuházások helyett olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek a helyben élők véleményét előbbre valónak tartják a látványos sablonmegoldásoknál. A fejlesztéseknek széleskörű társadalmi egyeztetést követően, közösségi tervezésre alapozott, szakértői támogatással megvalósított megoldásokon kell alapulniuk. A változás, fejlesztés alapját közösségi tervezés, és nem narancsuralmi megoldások jelentik!

 

Budapest, 2013. augusztus 30.

 

Szilágyi László országgyűlési képviselő,

az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért politikusa

 

és

 

Varga Attila

a Párbeszéd Magyarországért kispesti szervezetének csoportvezetője