Megosztás
2013.8.30.

Az Állami Számvevőszék mai jelentésében elismerte, hogy az Orbán-kormány embertelen és kegyetlen gazdaságpolitikájának indokolatlan áldozatai voltak. A 2012-es költségvetés megszorításainak hatására csökkent az emberek keresete, csökkentek a reálbérek, miközben a kormány újabb és újabb sarcokat vetett ki.


A 2012-es költségvetést értékelve Domokos László elismerte: „túlbiztosított állapot jött létre, ami hatással lehet a növekedésre”. Az egykulcsos adó kiteljesítésével Orbán Viktor durván csökkentette a minimálbér értékét. Nem csak az átlag- és átlag alatt keresőket adóztatta meg, hanem az áfa megemelésével és a mobiltelefonálás megadóztatásával minden magyar állampolgár fogyasztását büntette. Ennek következménye az, hogy a korábbi évekhez képest nőtt a fogyasztásból származó adóbevételek aránya, miközben a vállalati szektor kevesebbet fizetett be a közös kasszába, ahogy azt az ÁSZ is elismerte. A kormány ezeket a megszorításokat eszeveszett kapkodással erőltette rá az emberekre, a 2012-es költségvetést ugyanis fél év alatt hatszor módosították.

Az Együtt-PM a kormányváltás után igazságos, progresszív jövedelemadó rendszert vezet be, melynek eredményeként azonnal nő majd a nettó minimálbér értéke. Az ötletszerű költségvetési módosítások helyett adóalkotmányt fogadunk el, mely garantálja a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát.

 

Budapest, 2013. augusztus 30.

 

Scheiring Gábor országgyűlési képviselő,

az Együtt-PM politikusa