Tordai_Bence
Megosztás
2016.2.8. |
 
 Lázár János félrevezető módon, hamis adatokkal magyarázza a romló versenyképességet, és mindent megtesz azért, hogy a verseny- és a közszféra alkalmazottait egymásnak ugrassza.
 
Lázár szerint a versenyszféra dolgozói fizetik ki az „egymillió állami alkalmazott” bérét. A miniszter állítása aljas és ostoba, mert úgy állítja be a közszférát, mintha nem termelne értéket. Mintha a versenyképességet nem éppen az egészség, a tudás és a társadalmi infrastruktúra fejlesztése növelné.
 
Ráadásul az egymillióban benne vannak az állami cégek alkalmazottai és a közmunkások – mindkét kategória a Fidesz-kormány miatt bővül. És, ha nem az almát a körtével hasonlítjuk össze, látjuk: Magyarországon nem kiugróan nagy a közalkalmazottak aránya.
 
A PM üzeni Lázár Jánosnak: Magyarország versenyképessége a Fidesz korrupt és kártékony politikája miatt alacsony, nem a közalkalmazottak miatt.
 
Értjük Lázár primitív uszításának az okát is, a Fidesz-kormány megbukott a közszféra legfontosabb területein: az oktatásban, egészségügyben, szociális ellátásban. Erre válaszként nem a szakértők és érintettek bevonásával keresnek valódi megoldásokat, hanem ellenségeket kreálnak. Így váltak az elégedetlen tanárok „a baloldal szekértolóivá”, és így lesz a fontos állami intézmények munkatársaiból kirúgandó „bürokrata”.
 
A PM szerint a magyarok okosabbak annál, hogy hagyják magukat egymásra uszítani, akárhogy próbálkozik a kormány.
 
 
Budapest, 2016. február 8.
 
PM-szóvivő