Megosztás
2020.9.4. |

A civil szervezeteket támogató törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a Párbeszéd - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kocsis-Cake Olivio elmondta, hogy indítványuk hatályon kívül akarja helyezni a civil szervezeteket "stigmatizáló" új civil törvényt. Emellett azt is kérik, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) helyett újra hozzák létre a 2009. előtt működő Nemzeti Civil Alapprogramot (NCA). A politikus indoklásként közölte, hogy így a civil szervezetek képviselői is beleszólhatnának abba, hogy kik és mekkora támogatást kapjanak.

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a személyi jövedelemadó egy százaléka helyett annak három százalékát lehessen felajánlani a civil szervezeteknek. A párt a tao-törvényt is módosítaná annak érdekében, hogy a gazdasági társaságok a civil szervezeteknek nyújtott támogatás után is adókedvezményt vehessenek igénybe a profitjuk terhére - jelentette be. Ennek mértéke 75 százalék lenne, de akik tartós támogatást nyújtanak egy civil szervezetnek, azok akár száz százalékos adókedvezményt is kaphatnának - tette hozzá.

A politikus a sajtótájékoztató végén közölte, hogy a Hír TV kérdéseire nem válaszol.

 

(MTI)