Bősi_vízlépcső
Megosztás
2014.10.30. |

Orbán Viktor kormányának sem az 1992-ben elterelt Duna vizének visszaszerzése, sem a Magyarországot megillető árammennyiség nem fontos, hiszen semmit nem tesz a lassan negyedszázados probléma megoldásáért. Az Együtt-PM szerint a szigetközi környezet további pusztulásának megállítása és a további károk megelőzése érdekében haladéktalanul újra kell indítani a vízmegosztási kétoldalú tárgyalásokat.

 

A Duna 22 évvel ezelőtti elterelése, illetve a 17 évvel ezelőtti hágai döntés óta elegendő idő állt rendelkezésre a magyar-szlovák vita elrendezésére – hogy ez nem történt meg, az alapvetően az azóta eltelt időben kormányzó politikai erők felelőssége. Mindenekelőtt pedig Orbán Viktoré, aki a kérdéses időszakból a leghosszabb időszakot, immár több mint nyolc évet töltött a hatalomban. A jelenlegi helyzet Szlovákiának tökéletesen megfelel – hiszen ők használják a víz négyötödét, és övék az összes áram is –, Magyarországra nézve viszont egyoldalúan hátrányos. Emiatt az Együtt-PM értetlenül áll azelőtt, hogy 2010 óta csupán a magyar illetékesek váltják egymást, ám az ügy továbbra sem szerepel a kormány prioritásai között, és Orbánék semmilyen látható erőfeszítést nem tesznek a megoldás érdekében.

 

Az Együtt-PM Szövetség szerint a megoldás egyrészt a tárgyalások fonalának felvétele, másrészt pedig a Hágai Nemzetközi Bíróság és az Európai Bizottság bevonása lenne: előbbi az eddig elszabotált ítélet végrehajtása, utóbbi az uniós jogot is sértő konfliktus rendezése miatt lenne érdekelt a közreműködésben. Ha az Orbán-kormány nem lép, nehezen mossa le magáról a gyanút, hogy valamilyen politikai háttéralkuban önként lemondott a Dunáról és a Szigetköz jövőjéről.

 

Budapest, 2014. október 30.

 

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja,

az Együtt-PM szakpolitikusa