Megosztás
2014.4.25. |

A mai napon a Székesfehérvári Törvényszéken zajló három birtokvédelmi perben első fokon kettő esetben Kishantos javára döntött a bíróság, a harmadik esetben pedig halasztást rendelt el.

 

A bíróság kimondta, hogy jelenleg egyedül a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) és az egykori bérlő (Kishantos) között áll fenn jogviszony. Ez azt jelenti, hogy „nem lehet birtokon belül” senki az új szereplők közül, ezért nincs és nem is lehet joga bármilyen tevékenységet végezni a területen.

 

A Párbeszéd Magyarországért (PM) éppen tegnap szólította fel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA), hogy azonnal vonja vissza a biztonsági őröket, akiket azért vezényeltek a kishantosi földekre, hogy a korábbi bérlők ne használhassák a földeket. Közismert, hogy nemrég a kiírt, de vitatott földpályázat új nyertesei - a  folyamatban lévő jogvitát figyelmen kívül hagyva - beszántatták a kishantosi földeket, ezzel tönkretéve az ott folyó ökológiai gazdálkodást. A Párbeszéd Magyarországért már korábban is felvette, hogy ez kimeríti a hűtlen kezelés tényállását – ez a friss bírósági döntés fényében még inkább valószínűnek látszik.

 

A bírónő utalt a közelmúltban általam megnyert perre is, melyben a Kúria jogerősen úgy ítélt, hogy a hatóságok nem titkolhatják el az állami földhaszonbérletekkel kapcsolatos pályázatokat.

 

Az Együtt-PM felszólítja az érintett feleket, hogy tartsák tiszteletben a bíróság döntését, és ne végezzenek olyan tevékenységet az érintett területen, mely visszafordíthatatlanul befolyásolja a kishantosi földek állapotát.

 

Budapest, 2014.04.25.

 

 

Szabó Rebeka 

országgyűlési képviselő

Együtt-PM szakpolitikusa