Megosztás
2013.2.25. |

Nyilvánosságra hozta a Párbeszéd Magyarországért az Alapító Nyilatkozatát, amely világosan meghatározza a párt küldetését, értékeit és céljait. A nyilatkozat szerint meg kell újítani a magyar baloldalt: egyszerre van szükség a gazdasági liberalizmussal szakító szociáldemokrata gazdaságpolitikára és az ökológiai tudatosságra. A Párbeszéd Magyarországért hosszú távú értékei alapján elsődlegesnek tartja az Orbán-rendszer leváltását, az ehhez szükséges választási együttműködési tárgyalások kereteit az alapító nyilatkozat és a közpolitikai 13+1 pont határozza meg A Párbeszéd Magyarországért alapító nyilatkozata első lépésként az alkotmányosság, a jogbiztonság helyreállítását tűzi ki célul, hangsúlyozva azt is, hogy a demokrácia, az alkotmányosság nem fenntartható igazságosabb jövedelemelosztás, illetve igazságosabb gazdasági és politikai verseny nélkül. Tanulni kell a rendszerváltás kisiklásából: az a köztársaság újrakezdése nem lehetséges, ha a társadalom többsége nem tudja biztosítani saját maga és családja megélhetését – olvasható a nyilatkozatban. Az alapító dokumentum szerint meg kell újítani a magyar baloldalt. A szabad piacok mindenhatóságára épülő gazdasági, és a közjogi-kulturális liberalizmus félreértések folytán hazánkban összefonódott a közelmúltig. Így a baloldal ügyeinek képviseletét olyan politikai erők vették át, amelyektől idegen a szabadságjogi hagyomány. A magyar baloldal talpra állításához a szociáldemokrata gazdaságpolitika, a közjogi és kulturális liberalizmus és az ökológiai tudatosság ötvözetére van szükség – írják a párt alapítói. Az új baloldalnak fel kell tudnia szabadítani az államot az oligarchák alól, képesnek kell lennie egy világra nyitott, befogadó hazafiság megteremtésére, visszatérve gyökereihez merítenie kell a szabad és egyenlőségelvű társadalom víziójából – jelöli ki a célokat a dokumentum. A Párbeszéd Magyarországért azt is rögzítette, milyen célokat szeretne elérni a legfontosabb területeken, és milyen közpolitikai programokat, intézkedéseket valósítana meg a köztársaság újjáépítése után. A dokumentumban a célok eléréséhez szükséges legfontosabb lépéseket is összefoglalták. A célokat az alábbi 13 plusz egy pontban foglalták össze: Előfeltétel: Újrakezdést, új köztársaságot! 1. Tisztes munkát és megélhetést! 2. Befogadó társadalmat, esélyt mindenkinek! 3. Emberközpontú zöld gazdaságot, tisztességes versenyt! 4. Képzettséget, egészséget! 5. Minőségi közszolgáltatásokat, igazságos közterheket! 6. Egyenlő jogokat és esélyeket a nőknek! 7. Szabadságot és méltóságot mindenkinek! 8. Korrupciómentes kormányzást, átlátható és részvételi döntéseket! 9. Erős civil társadalmat, átélhető demokráciát! 10. Szabad szólást, szabad kultúrát! 11. Fejlődő vidéket, élhető várost! 12. Együttműködést az igazságos Európáért! 13. Fenntartható fejlődést a jelen és jövő nemzedékekért! A teljes Alapító Nyilatkozat letölthető: https://parbeszedmagyarorszagert.hu/node/76 A teljes Közpolitikai 13+1 pont letölthető: https://parbeszedmagyarorszagert.hu/node/77

Scheiring Gábor

A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja

Szabó Tímea

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke