Párbeszéd
Megosztás
2018.5.28. |

A Párbeszéd szerint az Orbán-kormányt azért nem érdekli a forint gyengülése, mert nyer rajta.

    Burány Sándor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, egy XIII. kerületi benzinkút mellett tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt, a forintot sorsára hagyó gazdaságpolitika árt az országnak: a jegybanki alapítványokon keresztül az Orbán-közeli embereket hizlalja, míg a magas üzemanyagárak miatt súlyos pénzeket vesz ki az adófizetők zsebéből.
    Elmondta, jelenleg a benzinért literenként több mint 400 forintot kérnek a kutakon, a magas ár pedig részben a forint gyengülésével, részben az Orbán-kormány adópolitikájával függ össze.
    A frakcióvezető-helyettes azt mondta, az Orbán-kormány gazdasági embereinek - Matolcsy György jegybankelnökkel az élen - személyes érdeke is fűződik a forint gyengítéséhez. A jegybanki alapítványok - amelyekbe a forint gyengülése miatt jutott annyi pénz - több mint 160 milliárd forintot tartanak saját cégeikben - mutatott rá.
    Burány Sándor kitért arra is, hogy a literenként 400 forintos üzemanyagárból körülbelül 230 forint az adó. A kormánynak meg kell változtatni az üzemanyag adóztatását - mondta. Emlékeztetett arra, hogy több javaslatot is tettek már erre, és álláspontjuk szerint egy olyan adófizetés tenne jót az országnak, miszerint minél magasabb a benzinár, annál kevesebb jövedéki adót és áfát kellene fizetni.    
    Szóvá tette azt is, a forint gyengülése példa nélküli a régióban, a horvát kunához képest különösen sokat gyengült a forint, ez pedig nagy veszteséget jelenthet az oda készülő nyaralónak.

 

MTI

 

Csatlakozz!