Megosztás
2014.3.17. |

Az Együtt-PM megemelné az állásukat elvesztőknek maximálisan kifizethető támogatás összegét és a csődtörvény módosítását szorgalmazza. Szabó Rebeka javaslatot is benyújtott az Országgyűlésnek.

A politikus sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy az Orbán-kormány "cserben hagyta" a Malév volt dolgozóit. A politikus abszurdnak nevezte, hogy miközben az állam 650 milliárd forintot fordított cégek államosítására, ennek töredékét sem volt képes kifizetni az érintetteknek, akiknek ez jogosan jár. Nem megengedhető, hogy az állam úgy jár el, mint egy szélhámos cég - mondta.

Szavai szerint a kormányváltó szövetség azonnal intézkedne a mintegy 6,6 milliárd forint kifizetéséről, s a munkavállalók biztonságát növelő javaslatokat nyújtottak be. Szabó Rebeka ismertette: az állami bérgarancia-alapban megemelnék az állásukat elvesztőknek maximálisan kifizethető támogatás összegét, továbbá módosítanák a csődtörvényt.

Az ellenzéki képviselő utóbbival összefüggésben fontosnak nevezte, hogy amennyiben egy felszámolás több munkavállalót érint, úgy ne az elbocsátás időpontjától függően kapják meg az érintettek a járandóságukat. Ilyen esetekben jelenleg hátrányt szenvednek a később elbocsátottak, így a jogviszony megszűnésének sorrendje helyett a követelések arányát vennék figyelembe - jelezte.

A sajtótájékoztatón részt vett egy volt Malév-dolgozó, Vigh János is, aki sérelmezte, hogy több mint két éve nem kapta meg a jogos járandóságát. Emellett azt mondta: fájlalja, hogy Magyarországon a környező országokkal ellentétben nincs nemzeti légitársaság, s több száz ágazati dolgozó külföldi munkára kényszerül.

Budapest, 2014. március 17.

Forrás: MTI