Megosztás
2014.9.10. |

Az Együtt-PM azt követeli, hogy azonnal kezdjék meg az Óbudai Gázgyár kármentesítését – erről Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje és Béres András az Együtt-PM III. kerületi polgármesterjelöltje beszélt az épület előtt tartott szerdai sajtótájékoztatójukon.

    Béres András azt mondta, hogy a Környezetvédelmi Felügyelőség még 2008-ban állapította meg, hogy a talajban nagy mennyiségben található arzén, cianidok, fenol és higany. A politikus a kerületi újság egy 2009-es számával illusztrálta, hogy Bús Balázs jelenlegi polgármester akkor azt követelte, hogy a főváros és a Főgáz azonnal oldja meg a problémát.
    Hangsúlyozta, hogy az ügyben azóta sem történt áttörés, „egymásra mutogat” Tarlós István volt kerületi polgármester, jelenlegi főpolgármester, Óbuda mostani vezetője, Bús Balázs, illetve a már állami tulajdonban lévő Főgáz – jelentette ki.
    Kiemelte, hogy a területről szennyező anyagok szivárognak a talajba, amelyek onnan a Dunába juthatnak. Hozzátette, hogy emellett ráadásul egy rendkívül értékes ingatlan hever parlagon.
    Falus Ferenc úgy fogalmazott, hogy a fővárosiaknak joguk van egészségesen élni. Hozzátette, hogy Tarlós István – miután főpolgármesterré választották – a legsúlyosabb elintézendő problémák közé sorolta a terület kármentesítését, de az elmúlt években ezért semmit sem tettek.
    A főpolgármester-jelölt közölte, nem lehet tudni, hogy mennyi szennyezőanyag jut a Dunába.
    Béres András megjegyezte, hogy a feladatot a Főgáznak kellene megoldania, és a korábban fele-fele arányban fővárosi és külföldi tulajdonban álló céget az állam visszavásárolta.
    Arra a kérdésre, hogy 2008-ban a Főgázt „elkótyavetyélték” azt felelte, nem ért ahhoz, hogy akkor mennyit ért a cég, de „nyilván az árban benne volt, hogy kármentesíteni kell”. A probléma, hogy sem a főváros, sem a kerület nem kényszerítette ki a kármentesítést a külföldi tulajdonostól – folytatta, hozzátéve: a terület rendbehozatala után akár ott is létre lehetne hozni az új múzeumi negyedet.
    Arra a felvetésre, hogy az előző városvezetésnek kellett volna végrehajtania a kármentesítést, azt mondta, Bús Balázs 2009-ben vetette fel a problémát és a Demszky-korszakból akkor már csak egy év volt hátra. Bús Balázs viszont négy éve polgármester, Tarlós István pedig főpolgármester - közölte.


MTI 2014. szeptember 10., szerda 12:10