Megosztás
2020.12.10. |
 
December 10-e az emberi jogok világnapja és a Párbeszéd szerint az Alapjövedelem napja is, hiszen alapvető, rendszeres jövedelem nélkül az emberi jogok csak üres fikciók.
 
Az ENSZ emberi jogok egyetemes nyilatkozata 25. cikkelye szerint „minden személynek joga van a saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz”.

Ezek az emberi jogok csak akkor válhatnak valóságosakká, ha az állam garantál a polgárainak olyan minimális jövedelmet, amelyből legalább az alapvető szükségletek kielégíthetők. Ilyen jövedelem a Párbeszéd által szorgalmazott Alapjövedelem.

Magyarországon az utóbbi 10 évben egyre messzebb kerültünk attól az ideáltól, hogy mindenki hozzájuthasson megfelelő élelemhez, ruházathoz, lakhatáshoz, egészségügyi ellátáshoz. Jövő év január 1-jétől tömegek veszítik el az ingyenes egészségügyi ellátás lehetőségét.

Tudatosítani kell magunkban, hogy az Orbán-kormány alapvető emberi jogainkat sérti meg. Tenni kell közösen az Orbán-kormány embertelensége ellen. Küzdenünk kell azért, hogy az alapjövedelem megvalósuljon, és addig is tenni kell azokért, akik nehéz helyzetbe kerültek. A Párbeszéd az emberi jogok világnapján a „Tenni kell!” kampánya keretében segít adományokkal szerencsétlen sorsú honfitársainkon, akik az Orbán-kormánytól semmiféle támogatást nem kapnak.

A 2022-es kormányváltás után megszűnik a jelenlegi rezsim által hizlalt szűk kör, a haverok, barátok, oligarchák semmilyen teljesítményből nem fakadó privilegizált helyzete. A közös ellenzék célja, hogy mindenkinek biztosítsa a gondoktól mentes életet: a jólét nem lehet a kiváltság szinonimája.
 
 
Szabó Tímea,
a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnöke