Megosztás
2014.5.6. |

Hosszú távon fenntartható, biztonságos energiapolitikát akar az Együtt-PM, ez az egyik fontos cél, amelyért képviselői az Európai Parlamentben dolgoznak majd - jelentette ki Szabó Rebeka kedden Szegeden, sajtótájékoztatón.

A Fidesz energiapolitikája teljes egészében kiszolgáltatja az országot egy antidemokratikus hatalomnak - mondta az Együtt-PM európai parlamenti (EP) listáján szereplő politikus, a paksi beruházásra utalva. Véleményük szerint ezzel szemben olyan energiapolitikára van szükség, amelyben nagyobb szerep jut az energiatakarékosságnak, a megújuló energiaforrásoknak, ez hosszú távon olcsóbb a fogyasztók számára, és javítja a foglalkoztatást.

Szabó Rebeka azt mondta: jelenleg titkos minden olyan szám és adat, amely alátámasztaná, hogy az országnak valóban szüksége van a paksi bővítésre abban a formában, ahogy azt a Fidesz és a Jobbik támogatja. A beruházás ráadásul minden független szakértői számítás szerint növeli az áram árát - fűzte hozzá a politikus.

A rendelkezésre álló forrásokkal Magyarországon az EU által 2020-ra elvárt 20 százalék fölé lehetne növelni a megújuló energia arányát az energiatermelésben - mutatott rá.

Szabó Rebeka szerint az épületszigetelés a fűtési költségek mérséklésével valódi rezsicsökkentést hozna. A Fidesz azonban 2010 óta gyakorlatilag befagyasztotta a panelépületek felújítására szolgáló forrásokat, csak a korábban nyertes pályázatok valósulhatnak meg - jelentette ki.

A panelprogram újbóli beindítása az energiamegtakarítás és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése mellett a számítások szerint 40-50 ezer új munkahelyet teremthetne - tette hozzá az Együtt-PM európai parlamenti listáján szereplő politikus.

 

Szeged, 2014. május 6.

Forrás: MTI