Megosztás
2015.4.23. |

A közgazdászok szerint a túlzott egyenlőtlenség gátolja a növekedést, és aláássa a társadalmi stabilitást. A kormány mégis tovább folytatja a társadalom kettészakítását, ennek eredményeként vergődik a gazdaság, és erősödik a szélsőjobbos gyűlöletpolitika. A PM szerint a leghatásosabb ellenszer az Alapjövedelem bevezetése lenne.

 

Tegnap konferenciát rendeztek Thomas Piketty „A tőke a 21. században” című könyve kapcsán. A könyv alaptétele, hogy a vagyon egyre kevesebbek kezében összpontosul, ami társadalmi és gazdasági instabilitáshoz vezet. A szakértők szinte teljesen egyetértettek abban, hogy a nagy társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon is gátolják a gazdaságfejlődést.

 

A kormány minden fontos lépése az egyenlőtlenségek növekedését eredményezte. Az egykulcsos adó bevezetése, az adójóváírás eltörlése, a támogatások radikális csökkentése fokozta a leszakadást és gátolta a gazdasági fejlődést. Az egy főre jutó fogyasztás még mindig 8 %-kal alacsonyabb, mint 2008-ban volt!

 

Ahogy Tordai Bence keddi sajtótájékoztatóján elmondta, az egykulcsos adó 2016-ra tervezett változtatása is tovább növeli az egyenlőtlenséget.

 

A PM az alapjövedelem bevezetésével fordítaná meg a káros folyamatokat: ez növelné az alacsony és átlagos jövedelműek fogyasztását, s így felpörgetné a gazdaságot. A túlzott vagyonkoncentráció megfékezésére pedig el kell gondolkodni a Piketty által is javasolt progresszív vagyonadó bevezetésén.

 

Budapest, 2015. április 23.

PM Sajtó