Megosztás
2016.2.24. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) levélben kéri Dr. Lenkovics Barnabást, az Alkotmánybíróság elnökét, hogy az általa vezetett testület mielőbb tárgyalja azt a népszavazási törvényről szóló panaszt, amely hatályon kívül helyezné a párhuzamossági moratóriumot, és lehetővé tenné, hogy több hasonló népszavazási kérdésben is lehessen egyszerre aláírásokat gyűjteni.

 

Amellett, hogy a tegnapi események egy újabb komoly sebet ejtettek a magyar demokrácia testén, ismét kiderült, hogy a népszavazási kezdeményezésről szóló törvény mielőbbi felülvizsgálatra szorul.

A PM álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva, ellehetetlenülnek népszavazások. A közvetlen demokráciához való jog, ilyen módon való korlátozása, érthetetlen és aránytalan. Mint ismert korábban Pállfy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke is kezdeményezte az igazságügyi miniszternél a párhuzamossági moratórium megszüntetését, ezt azonban a kormánypárt a hatalmi érdekei miatt visszautasította.

A PM szerint most az Alkotmánybíróságon a sor, hiszen a testület előtt van az az alkotmányjogi panasz, amely hatályon kívül helyezné a jelenlegi tiltást, és lehetővé tenné, hogy több hasonló ügyben is lehessen, egy időben aláírásokat gyűjteni.

 

Budapest, 2016. február 24.

Szabó Tímea

a PM társelnöke, országgyűlési képviselő

 

Új. Bal. Zöld.